Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1972-02-23

Iliiig A Duna TSz. taglétszámának alacsony volta azért is szembe­­&SBB jjgm tűnő, mert a létszámhoz viszonyítva ez nagyon kevés. HH BBg A vezető beosztásúak ajánlásával kapcsolatos kifogás nem |^^B a felsőbb szintű gazdasági vezetésre^vonatkozik, hanem in­­^^B kább üzemvezetői, művezetői szinten értelmezi a kifogást ^^^B ^Bg az anyag. A fizikai állományú kategória megitelese nemtf mindenütt ^egy- B^^B ön te tű, egyrészt hivatalos megfogalmazás szerinti, másrészt BBB bizonyos mértékig megitélés kérdése is. |^BB A statisztikában szereplő számokat a pártszervezetek adták ^^^B Ki meg. g^^B I A vitában résztvettek: |B^B Czinege Antal, Cséré Károly, Kovács László, Ribánszki Róbert, mManek Gyula, Weisz Győzőné, Kardos Vilmos, dr.Szekeres József, dr.Csillik Gábor, Szabó Ferenc elvtársak. ^^B W A vita a következő témakör körül folyt: Az anyag zavaros megfogalmazása nem teszi lehetővé a hely­­zet pontos megismerését. Példának hozták fel az érzelmi kötött- ^^B ség és tudatformálással kapcsolatos helytelen értelmezést. ^ ^^B Ugyancsak helytelen a személyes kapcsolatokkal való megitélés ^^^B kérdésének az anyag szerinti felvetése. Nerrtf lehet kettévá- B^B lasztani az érzelmi kötöttséget a tudatformálás kérdésétől. ^^B Nagyon súlyos megállapításokat js taralmaz az anyag, ezek kö- ^^B züí* legkirívóbb az, hogy nehéz eljutni a fizikai munkásakhoz. jjj^H Ez és az ehhez hasonló erős megfogalmazások zavart keltőek. n^B A jelentésből alapvetően tükröződik, hogy az l@71-es évben bizonyos mértékben sikerült előbbre lépni^e téren. Az anyag |^^B azonban inkább a növekedés, fejlődés körülményeit próbálja ^^B megfogalmazni. Megállapitásai több vonatkozásban erősen ki- fl^B fogásolhatóak. Az a megállapitás, hogy a párt polit/ikájának BB A képviselete a munkások körében nehezebb kizárt dolog. Ugyanis ^^B ^ akkor felvetődik a kérdés, hogy megfelel-e a párt politikája 9^B ^ a munkásosztály érdekeinek. Az igaz, hogy az uj körülmények ^^B W között a gazdaságpolitika megértetése nehezebb, de a politika ^^B képviselete a maga bonyolultságával együtt nem nehezebb. ^^B Több helyen beszélnek a pártépitési tervekről. Helyes, hogy |^B vannak ilyen tervek, azonban ezeket nem lehet feti3izalzni hiszen ez' csak# bizonyos határokig megfelelő, de utána az ^^B az alapszervezet saját magát skatulyázza be, mert egy bizo­­j^^B nyos idő után a terv esetleg már nem megfelelő és inkább csak ^^B akadályozza a pártépitő tevékenységet. |^B Szó van az anyagban arról, hogy a pártszervezetek zömmel §az- j^^B dasági kérdésekkel foglalkoznak, és igy kevés idő jut a part- ^^B építő tevékenységre. E kettőt viszont nem lehet elválasztani ^^B agymástól. A vállalati önállóság a pártszervezetek munkájában |^B is élénkülést hozott ez pedig e két tevékenység összehangolt- BB gagát igényli. Sőt éppen ez az>í önállóság ad lehetőséget a ^^B jobb pártépitő tevékenységre. fl^B Az ajánlók felelősségének kérdésével kapcsolatos meghatározás |^^B helyes, azonban az ajánlók felelősségének növelése nem indok a fl^B nem ajánlásra. A Szervezeti Szabályzatban meg van fogalmazva ^^B hogy ki lehet a párt tagja - a mércét nem szabad sem túl magas- ^^B ra, sem alacsonyba szabni. ^^B

Next

/
Thumbnails
Contents