Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1968-02-28
BhÍ ^^1 A ker.-'i PVB. mégis abból a valóságból indul ki, hogy a I pártszervezetek helyét elsősorban az határozza meg, mennyiben tudnak beleszólni az egyes iskolák politikai eletunek alakításában, mennyire tudnak resztvenni az íokolak lej lődésének meggyorsításában. Talán az egyik legíontosabb a apmotívum, amelyet mindenféleképen alá kell huznunk, hogy a Dártszervezetek az iskolákban miiködnek, munkájukkal közelebb hozták a ke?!-i Pű-hoz az iskolák valóságát és ennek követkézbében egy sor szakmai, pedagógiai, tehát politikai kerdeoben a ker,-i PV13. Ítélete reálisabba vált, a pedagógusok szamara érthetővé, amely figyelembe veszi az oktatás területet, altálában és az egye3 iskolák esetében konkrétan azokat a lehttőségeket, amelyben dolgoznak. Az élet kényszerítő körülményéi ■elölték, hogy a várospolitikai munkában, az ideológiai nev^lő munkában ne csak általában, hanem konkrétan is olyan helyet kapjanak az iskolák, amelyet mindenfeLeképen be kell tölteniök. így válnak mindinkább mentesekké az ilyen illúziókul, amelvek nem használnak az ügynek. , , , . ... , ^^^B A Az elv társak a gondokkal együtt jól dolgoztak, ennek tu.* » ® be, hogy a csepeli tanulmányi atlag nőtt. A pedogoguo t -: ár ia nagy politikai tényező a csepeli paiteleiben. A ker.-i FV3. a pedagógus pártszervezetek tevekenyseget p -1 íivó'Jc értékűi,^ onnS* ellené,hoejr rengufcee tonnivnio von. A soronkövetkezó csepeli pedagógus nap alkalmából tudományos t mát kell napirendre tűzni: a pártszervezetek tovekonyoegc- |^^B nők hatása a vezetés és a nevelés munkájában. ^^B a icpr -i FVo. elismerését íejezi ki Jasso Lihaly o« ^nak a pedagógus pártszervezetek tevékenységének javítana erdekeben ^^B kiiejtett munkájáért. ,\Ka • A felmerült kérdésekkel kapcsolatban a VB. állagot-rí A párt ellenőrzés nem lehet elvi ellenőrzés, annak valami y helyes gyakorlati módon kell jelentkeznie. ^ * v Azokban az iskolákban, ahol a szakmai voze-beo-el pr vasnak, ott a kibontakozás nem megfelelő. Bit a Panaccoai ^^B ^ történő megbeszélés a rán ki teli hangsúlyozni. 0 .'cm lehet párt neve bon diktálni /Kisegítő lak./ msit ^^B ,,/r Q,. ,,*tnh a nártba való felvetőitől. , , Párt titkár >k helyzetet néhány >ártszervezetben a vezetgégi^ tagok megálltak a fejlődésben, ezen a soronkdvetkező v^asz tások alkalmával kell javítást eszközölni, . d . ; ^^B Felvetődött még a IéÜK. I.Tanintézet kérdésé, mindenkepen m:g • i j Uüi vi?hí- ntinn Ho3Z intözet vozotonévol Skolny..^ érett a helyzeti arra, nuy ^*- n^ViAnv helvelv társ sál beszélgetést folytassunk at* 'u , ^ őrhelyet télén vezetési módszerbeli problémával kapcsolatban, melyet eff'vro inkább átvesz az intézőt pártulu aia . -ji A pedagógusok ideológiai továbbképzése sarun teremteni arra, hogy agy-két témában a h*hónó embered ho y hőssé, pl. arra vonatkozóan, hogy mint kívülálló úrnőére a ^ l' tiák az ő tevókenységükat. .,|.«vnh ; Tanáé,-, Oktatási Osztálya dplíjozza isi a tapsaitérttitóői B-r:óí:íK- ■ tőség van rá nyújtsanak sugitouget.