Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1967-02-22

1 ^® Tn-pn jelentős, hogy a verseny nem egyszerűen a munkában jelent eredményt, hanem a gondolkodásban is. dem a számszerű eredmények voltak a döntőek, hanem a ?íalí Szögezni ■■ A szocialista munkaversennyel kapcsolatban le keld hogy vannak olyan területek a kerületben, ahol egyszerűen HB szocialista módón kell dolgozni. . . . ver-Mem az a cél, hogy az el nem végzett munkát pótolja a ver ^^B seny. Helytelen az is, hogy egyes helyeken prémiumot adTMk a verseny felajánlások teljesítéséért, „őzrejátszott a munka fellendülésében az év elején végrehajtott árrendezés is úgy gondolják ha jobban dolgoanak, többet termelnek, jobban ■ is élnek, őzt is tekintetben kell venni. / S^B Az ellenőrzés során kiderült, hogy van ahol a pár tszervezet vezetősége és a gazdasági vozotén felretezotte a kerületi 1 ot, mert bejelentették a verseny beindulását, holott semmi . OfUtiOfctiölC* « i , -n i_ A szocialista munkaverseny szervezésűben uj _ elemekkel, ko- HB A moly dolgokkal találkozunk, ügyes vezetők viszont nem tudnak ^B • lépést tartani azzal az igénnyel, ami a versennyel Kapcsolat- ^B bán az emberekben él. A látványosságot a jövőben io keli. de a túlzott egyszerűség is hibás. *.iba hogyn nvil­­,enytábla a vállalatoknál, mert azért bizonyom ioz.u nyi vánossá^ra szükség van a versenyeknél. Ezt nem lehet pcnzzol BH helyettesíteni, az erkölcsi, morális tényezők nagyon hataso- HH sak. A gazdasági vezetők egyresze csuk az anyagi o ' £ ismeri. he politikai siker van, társadalmi íallénduleo műt j^B kozik ogy vállalatnál nem maradhat el ott a termelési oied- jj^H meny javulása sem. Ahol a társadalmi életben viszont zavarok BB vannak ott nem lehet tartós gaz iasagi siker om. , , A társadalom előtt; álló legaktuárisabb feladatok megoldását |H tu ik céul a verseny kereteben, de az élenjáró emberek val ^B látják, hogy elkezdik a küzdelmet azért, hogy annak megval - |H[ sitáSa általánosé váljon. ^r-e«r ■ m változtat meg. Felveti az irányítás problémáját is és ezek t HB f "iixtŐSzifteitaUtoftór kevose*, előtérbe,kerül a módrn ■ technikával a technikai intelligencia mértükének abvekedese, ^B a brigádtagok általános műveltségének növekedése. A „oc nlka H v irmái merdöntik a fizikai munka-tapasztalatokat. aB| A gazdasági irányító szervben dolgozó eavtársak sok helyen B nem teremtették meg a versenyhez szükséges ieltctelckc . g„ 9B ellentmondás jött létre a vezetékes évvel B A ma/’var ipar technikai es műszaki lelkészül ^eg a ezelőtt nagyon gyenge volt. ügyszerü gépek, mechanikai rend- n űrrel ma mechanikai és automatikus rendszerrel működe ge- H púk vannak, amelyeknek mozgási és forgási sebossegerenuivu H mértékben fölgyorsul. Már egesz gépegységek működnek ily |B formán. Ez igényli a munkaalkalmassá, i vizsgálat elvégzését, HB k.,i pontok csökkentése érdekében. Türelmet lennek nem szabad lenni a tények va£°kanJ-ünnallnak B i„ az eredményekért elbizakodottnak sem szabad lenni, meit sajnos van azért egy sor vállalat ahol netn jól dolgoz a .

Next

/
Thumbnails
Contents