Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1966-10-05

■ oldaiúan csak kritikával illetik, másik oldalon viszont egyes KISZ­■ vezetőink egyoldalúan csak védik ifjúságunkat. Véleményünk szerint ■ egyik irányzat sem visz előbbre bennünket, nem lesz tőle öntudatosabb, B erényekben gazdagabb az ifjúság. E Az egységesebb megítéléshez a VI. kongresszuson megfogalmazott elvi B alapállás egységes értelmezése szükséges, ezért tartjuk fontosnak a jelen-B légi Állásfoglalásban is részletesen idézni azt. ^^^B B Célunk az is, hogy aláhúzzuk: az egész társadalom felelős az ifjúság ^^B ■ neveléséért. Ezért hangsúlyozzuk, hogy ifjúságunk a társadalom része, |BB B erényei és fogyatékosságai a társadalom életében gyökereznek. A KISZ ■ helyének megítélésére utal az a tétel, mely szerint a „fiatalok eszmei- Hfl ■ politikai magatartásában jelentkező eredmények és gondok forrását nem ^B| ■B helyes kizárólag a KISZ munkájában keresni". |^ B Ez nem a felelősség áthárítását, hanem az ifjúság nevelésére hivató * ^^B ■ L‘rők reálisabb számbavételét jelenti. A közös felelősség, a közös munka ■ vállalására kívánunk ösztönözni. Ifjúságunk fejlődését egész társadul­■ műnk valósága, a szocializmus tényleges eredményei és gondjai ható- HB Bj rozzák meg. Az ifjúság neveléséért nemcsak a fiatalokkal közvetlenül ^^B ■ foglalkozó szervek, szervezetek felelősek, hanem a társadalom minden ^^B ■ egyes tagja. Ha az ifjúságra ható összes tényező közül csak egyet emli-H tek — a felnőttek példamutatósát —, akkor azt. hiszem, ez már a további bizonyítást feleslegessé is teszi. Elsősorban természetesen azoknak az ^B intézményeknek, gazdasági, állami szerveknek, tömegszervezeteknek a ^^B H felelősségére akarunk utalni, amelyek hivatása az ifjúság nevelése, vagy ^B ■ legalábbis kapcsolatban állnak az ifjúság nevelésével. Nézetünk szerint m a~ i^úsá3 nevelésének hatékonyabbá tétele megköveteli a céltudatosabb. ^^B ■ összehangoltabb tevékenységet valamennyi szerv es szervezet között. Erre ^^B BB: utalunk akkor is. amikor a pártirányitás további fejlesztését igényeljük, ^B B k,‘rv,‘- ho«-V «'•-! összehangoló munkál a i.áriszervez. eddigieknél ^B ■■ határozottabban végezzék. ^^B HB Kedves Elvtársak! ■ A KISZ m»-mkája fejlesztésének alapkérdése: levonni a szükséges kiír Bi vetkeztetéseket abból a megállapításból, melyet állásfoglalásunk úgy f.#* S^B galmaz meg, hogy ifjúsági szervezetünk ..tevékenységének két oldal ^^B BB van: cmnészt a párt vezetésével a marxizmus—latinizmus szellemében ,„^^B B neveli, a szocializmus építésére mozgósítja az ifjúságot, és közvetíti a H ,M'rthoz.a fialok véleményét, másrészt képvisel, a magyar ifjúságot az '^B BB u hun, es társadalmi szervek előtt, védi a fiatalok törvényekben és ven- BI BB deletekben biztosított jogait”. ■ A/' állásfoglalás tulajdonképpen e két tevékenységi terület főbb ta­■ Pas^talatait összegezi ós e kérdésekben határozza meg a továbbfejlődés ^^B B irányát. Ebben latjuk a lényegét annak is. hogyan kell munkálkodnunk ^^B B ^B I ■

Next

/
Thumbnails
Contents