Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1964-09-23
■jpÉ __ nem végezhetnek semmit* Pl* nincsenek biztosítva a HBfl Bg|; minimális munkaeszközök ásó-kapa stb. BHH JK'j A jelentés foglalkozik a vezetőségválasztó taggyűlések Mb& beszámolóival, megállapítja hogy általánosak s nem elég Bg.-! konkrét tényeket, problémákat vetnek fel. Véleményem |Hfl g8j szerint azért, mert kevés a konkrét munka a KISZ szerve- IBH Hh zetekben, nem tudnak a fiataloknak konkrét, érdekes, H9 Kft szines munkát biztosítani. Az általános iskolákból közép- j|BH BIbE iskolába kerülő fiatalokat már nem fogják úgy össze, mint HB I ahogy azt az uttőrőszervezetben tették* Megdöbbentő hogy eszmei, politikai munkáról, a fiatalok körében meglévő téves nézetekről a beszámolók során nem esett szó. A valóságban pedig sok a téves nézet, pl. az utóbbi időben erős a nyugati hatás. Ezeket a fiatalokat nem készítjük fel kellőképpen, hogy a kint járt emberektől ■■■ ne kritika nélkül vegyék át a nézeteket. A Gimnáziumban kevés a párttag, azok egy része is idősebb ^B pedagógus, aki nyugdíjazás előtt áll, munkájára számítani nem lehet. A fiatalokból kell kinevelni a kádereket, hí- Hj M szén a főiskolákról ezren-és ezren kerülnek ki. Probléma ^B w még ennél a pártszervezetnél,a titkár elvtars belefáradt ebbe a munkába, nem úgy vesz részt benne mint kezdeti idő— szakban* Kovács et.: A vezetőségválasztások után a fő figyelmet a vita alapján----------- felmerült kérdésekre kell összpontosítani* A VB* felhívja ^B a kér. KISZ értekezlet figyelmét, hogy a társadalmi mun- ^B kák előkészítésére, a termelés segitesére, valamint a politikai nevelésre sokkal nagyobb súlyt kell fordítani, meg kell teremteni a konkrét munkát a KISZ-szervezeteken belül • RBj Jogos a Gimnáziummal kapcsolatos felvetés, A pártszer- ^B vezet legyengült, ennek erősítését csak belülről lehet megoldani* Megállapíthatjuk azonban, hogy megvannak a H| feltételek ahhoz hogy 1-2 éven belül felerősödjön. Beszél- ^B ni kell Hajdú elvtárssal, -bár tapasztalható az utóbbi ^B időben fáradság a részéről, s nagy a leterhelés - jobban ^B fogja kézbe a pártszervezetet. HH B Pe^ér elvtársnő vegye fel a kapcsolatot az iskolák párt- HB szervezeteinek titkáraival, hogy azok a KISZ értekezleten ^B megfelelő felkészültséggel vegyenek részt, hozzászóld- 9B sukkal emeljék az értekezlet színvonalát. ^B 3. napirendi pont; ^B Kiegészítés: Seszták et.: Hosszú időn keresztül a kér. PB* költségvetési tervében a bevételek nem fedezték a kiadásokat. Az 1965 évi költségvetési tervünket úgy készítettük, hogy negatívumok ne szerepel jenek* a költségvetés rendszere azonban azonos 1964-es évvel* Az eddigi tapasztalatok alapján az 1965 evre felújítást nem terveztünk, az esetleges karbantar- HH tusokat elvégezzük, s csak nagyon indokolt esetben vé»'BB üzemi pártszervezetek költségveté|B senel különösebb változtatásokat nem eszközöltünk, csupán az ütemezésnél vettük figyelembe az előírást. ]B Egy-két módosítás azonban szükségessé vált. Pl. a Papír- ÍTViri v» lapok, folyóiratokra tervezett 17oo.- Ft-ja he- Hj Ki -14 - sül