Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.26.a/4)

1963-03-13

^B Kerületi viszonylatban a pedagógus vonalon jól ■ állunk, jó pedagógusaink vannak. Azonban hibának B lehet megemlíteni, h.3í a feluőttoW|tásla nem H m.;v,ruD> r--i i-p-pin olvan oedagogusokut bevonni, ukik: B ^erlIiS a SveíSt'; éo hivatásuknak tekintik, hanem ■ csak anyagi érdekeltségből vállaljak. ,, , , fii mk A beszámoló foglalkozik az osztalyfonoki órákkal BB H is mely a középiskolákban 4 órát tesz ki. Sajnos ^B H nekünk nem áll ennyi idő a rendelkezésünkre, pedig ^B H ha lenne6behatóbban tudnánk foglalkozni a gazdasaga, H politikai kérdésekkel is. |B H Egyetértek a beszámolónak azzal a részével, hogj a ^B helyesírási készség terén megmutatkozó javulás ^B Wm csak a tanárnak köszönhető, aki lelkiismeretes mun-. M kával, röpdolgozatok Íratásával törekedik^ ki javítani flfl ■ a hibákat, megmutatja a javitas módját, eo több időt fordit a gyakoroltatásra. ■ B A családlátogatások helyesnek bizonyultak sőt H| W megállapíthatjuk, hogy feltétlenül szükség is van H rd. a fiatalok nevelése szem ontjabol. Az elmúlt B |B évhez viszonyítva úgy a fegyelem mint a tanulás B ^B terén visszaesés mutatkozott, s ennek okát meieo- B ■■ ve nem epy esetben családi körülményekhez vezethetők B ■ Uta, hogy a fiatalok elégedettek önmaguk- ■ ^B kai, s igy a közepes, es gyenge osztályzatokéul is BB beérik. Ipari továbbképző működik nálunk 6 osztállyal, de B ide csak azokat vettük fel, akik a 8 általános B iskolával rendelkeznek. Ide általában fiatalo , ^i H járnak, azok is leginkább lányok. Sok<a iemorzsolodo B fiatal, mert középiskolába, gyors-gepiro iskolába B jelentkeznek és akkor innen fel kell menteni oké., fi ^ ezáltal nagy a fluktuáció. B H • Nem értek egyet a határozati javaslat első B HB pontjával, moly javasolja, hogy azonos korosztályú B BB hallgatók egy tanfolyamcsoportba kerüljenek. Itt B |^B okkor felmerül az, hogy fiatalok csak fiatalokkal fl ^^B öregek-öregekkel kerülnek össze. A tapasztok B ^^B viszont az, hogy a fiatalokra jo hatással vannak B BH az idősebb hallgatók, fegyelmezett magatartásuk, B szorgalmuk, példamutatásként hat. A fiataloknak ■ is meg vannak a képességeik a jo eredmények elere . B ^^B séhez, csak a szór goi ómmal van baj, nem torolom B magatartást tanúsítanak* fl Hozzászólások : fl ■■ Kálmán et.: A lemorzsolódás terén mutatkozó 25 % még mindég fl---1 igen magas, de figyelembe kell venni, hogy mar e~ fl ^m is egy bizonyos fejlődés eredmenye, hiozen azelou fl ^m sokkal magasabb volt a lemorzsolódási arány. A. ■ korábbi évek statisztikája szerint sokszor 50-60 ,*-os« ^m volt a lemorzsolódás. Itt fel kell vetni, uogy fl ^^B a lemorzsolódás zöme ma is a levelező tagozaton fl ^^B fordul elő, mivel itt az a téves szemlélet alakult ■- io - HBj

Next

/
Thumbnails
Contents