Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1963-02-13
fe a világ egyik legjobb közbiztonságával rendelkező világváros és ezen ** ;y' ^ Pl belül kerületünkben sem rosszabb a közbiztonság, sőt a közepesnél jobb, SffiK E Budapest többi kerületeihez viszonyítva. iSSBB Az állampolgárok javai és testi épség ellen elkdvo bűncselekmények ■jj részletes vizsgálatánál megállapítható, hogy kerül-, kinkre változatlanul Ej jellemző a lopások •*a.;^.s száma. Ezen belül elsősorban az öltözőkben, flHBH B munkásszállásokon, házközösségben olkövetett cselekmények esetei. Ez visszavezethető arra a körülményre, hogy igen négy számban dolgoznak |fl vidékről feljött fiatalok, munkavállalók, akik zöme munkásszálláson ágy- SBBE bérletben lakik. Sokan közülük pénzüket elisszák s létfenntartásukhoz, II továbbá az italozások folytatásához lopások .elkövetése utján igyekeznek gle biztosítani maguknak a szükséges anyagiakat. Aláhúzza őzt még továbbá az asf|Íjf|Í m a körülmény is, hogy pénz, óra és ruhalopások, melyek nagy számban elő-^^ aHHl ■ fordulnak. Ugyanezt mondhatjuk el a kerékpárlopás.-kn-.l is, mely a pe- ^ ■KB remkerületi jellegből adódik. Sok dolgozó közlekedik kerékpáron, azt B| őrizetlenül hagyják vásárlások, italozások alkalmazóval, ezek megkönnyi— m tik a lopások elkövetését. Ezt zömében fiatalkorúak használják ki, ennél H a kategóriánál nem elsősorban a vidéki, hanem a csepeli ipari tanulók K és iskolás korú gyerekek az elkövetők. K| |||j Az öltöző munkásszálláson, lakóterületen elkövetett lopásokból az alábbi-K akat kívánom kiemelni: Kg Egy néhány eset a kiemelkedő többrendbeliség illusztrálására: jj^^B Bj - K.Károly 24 éves, büntetlen. előéletű CSVM Kerékpár© ár dolgozója 12 ^^K flw rendbeli lopást követett el. a H _ y.pál 24 évos, büntetett előéletű, a 25.ÉM. Vállalat munkavállalója H^|B |B 23 rendbeli lopást követett el. ^B _ b.Imre 21 évos, büntetlen eLóéletü a CsVM.Csőgyár inunkavallaloja K 27 rendbeli lopást követett el.- Sz.Dezső 19 éves, büntetlen előéletű a Csepeli Papírgyár munkaválla- j^^B BE lója 28 rendbeli lopást követett el. B _ a.Miklós 17 éves, büntetett előéletű, MTH ipari tanuló, 35 rendbeli ^^B ^B lopást követett el. ^^^B A fenti elkövetők eseteinél csupán 3-d esetben volt a sértettek része- Mm ről feljelentés, mig a többi esetet az eljárás során doritettük fel. H Az ilyen felderítések jelentősen emelik a bűncs lolCsíe-vok számszerű Wm alakulását. Ugyanakkor a jobb és eredményesebb műnk.k igazolja. ^^B i'»v,»-v -v 'Mmm ^B ? O