Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.26.a/4)
1957-10-30
I Kerületűn!:}*^ szinte csatornázás nélkül állott mikor a tanácsok B ■ megalakultak. Az eltelt Idő alatt, miit egy lo ezer méter hosszú M BaBjli ságban vízcső hálózatot építettünk* 8H B ismeri kerületünket az tudja, hogy alig volt két, három útja UM m, kerületünknek amely megfelelt a közlekedési követelményeknek. » ■ S ma már nemcsak több jobb útról beszélhetünk, hanem kerületünk «j Hl jórészének útvonalai mellé megfelelő járdákat építettünk. H B De Ugyan erről a fejlődésről lehet beszélni az üzlethálózat fej- H ■ lődése szempontjából is, hiszen a legkülönbözőbb üzletek megta- ■ Bp lálhatók kerületünkben# H ■ B/ „ körzeti pártszervezetek eKéazltaék ki a fentieket, azokkal az I ■ eredményekkel amelyek az egyes körzetekben értek el az elmúlt H | * C/ Az ellenforradalom nagy károkat okozott Csepelen is. Megbénult ■ H a közlekedés, üzleteink nagyrészt kiürültek, részben a felvásár- ■ lás, részben pedig a kifosztás következtében,egy sor lakohaz ■ megsérült. A tanács az ellenforradalom fegyveres leverese után H azonnal hozzákezdett a károk felszámolásához. ■ A közlekedést hamarosan helyreállították és néhány hét múlva már m zavarmentesen lehetett közlekedni Csepelen is. M Az említett események miatt az áru kiszállítása igen nagy nehez- ■ ségbe ütközött mégis sikerült elérni a tanácsnak, hogy az ellen- « forradalom után az alapvető cikkekből - liszt, cukor, zair - ■ • nem szenvedett hiányt. Természetesen a Tanács ezt csak nagy ne- H * hézségek árán tudta biztosítani, úgy, hogy segítséget kért ku- m lönböző vállalatoktól s ezek segítségével biztosították a zavar- ■ tálán ellátást. M Az ellenforradalmi események alatt mintegy ezer lakas szenvedett H kisebb nagyobb sérülést. A kormány által biztosított anyagi le- ■ hetősógeket tanácsunk helyesen használta fel és sikerült elerni ■ azt, hogy több száz megsérült lakást helyreállítsanak. De hama- B rosan helyreállította a tanács a megrongált utakat, parkokat s fl más intézményeket is. B 6, a körzeti Pártszervezetek ismertessék a népnevelőkkel az egyes, | tanácstagié löltek legfontosabb adatait s azt milyen tények ala£- 9 [1án jelölték tanácstagnak, hogy a népnevelők az agitáció során 9 megfelelő felvilágosítást tudja_na^adni a szavazóknak. I Ágit. Prop. Osztály. 1 j ORSZÁGOS LEVÉLT* I ..._...........