Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1989-05-10

■k miS BK fH ■ 6 | ■ 6./ A közbenső pártbizottság működése egy sor kérdésben I ■ tehermentesíti a kerületi pártbizottságot. Javulnak ez- 1 ■ zel a PB irányitó, ellenőrző munkájában az elvi irányítás 1 H feltételei, lehetővé válik a nagyobb összefüggésben való I ■ gondolkodás, és a közbenső PB-ék önálló alkotó, elemző, 1 H mozgósító erejével hatékonyabbá válik a politikai munka. I D A közvetlen irányítású pár talapszer vezetek köre ezzel erő- I H teljesen leszűkül. (Pl. Tanács, IKV). 1 ■ A szervezeti változás nem érinti a jelenleg működő nagy- I ■ üzemi PB-ék tevékenységét, azonban a körzeti pártbizottság I ■ _ bekapcsolódásával javulnának az együttműködés, az akció- I Hj TM egység feltételei, nemcsak a körzethatáron belül, hanem vé- I H ^ leményünk szerint az egész kerületi munkában. I ■ 7./ A megválasztandó PB titkár függetlenitése mindenféleképpen I ■ indokolt, egyrészt a nagyszámú párttaglétszám miatt, és a fl ■ még továbbra is megmaradó alapszervezeti sokszínűség miatt. I H Bizottságunk mérlegelve a lehetséges választó körzeteket azt I ■ javasolja, hogy a 64-es országgyűlési választókörzetben alakítsa I ■ ki elsőként a lakóterületi pártbizottság szervezeti, működési I ■ feltételeit. Az itt létrehozott pártbizottsággal együtt a poli- I ■ tikai munka gyakorlatán keresztül szerezzünk tapasztalatokat I ■ TM a továbbfejlesztés módszereihez és a kerület egészére történő fl ■ kiterjesztéséhez. fl I II. I ■ Alkalmazhatónak látszik ugyanilyen körzethatárok között a fl ■ területen működő pár talapszervezetek titkárai, koordinációs I ■ tanácsának a működtetése a PB egyik titkárának közvetlen irá- I ■ nyitása mellett. I

Next

/
Thumbnails
Contents