Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1988-04-20
m Í Sok kritikai észrevétel hangzott el, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai intézkedések kellő ideológiai előkészités nélkül kerültek bevezetésre az utóbbi időben. A politikai intézményrendszer továbbfejlesztésével a parttagság egyetért. Helyesli a feladatkörök és felelősség következetes elhatárolását. Felhívják a figyelmet, hogy elsősorban a bürokratizmust, hivatalnoki munkastílust kell érzékelhetően visszaszorítani. Erősíteni kell a j^H tanácsok népképviseleti jellegét, fejleszteni a testületek irányitó, vezető szerepét. Javitani kell a tanács és a lakosság kapcsolatait, ^ hogy az emberek felelősségteljesebb módon tudjanak résztvenni a kozügyek intézésében. Kiemelt jelentőségűnek tartják az állami élet pártirányitasi elveinek, eszközeinek és módszereinek korszerüsitését. Általában helyeslik, hogy a párt az ott dolgozó kommunisták révén akarja befolyásolni az allamszervezet működését. Többek véleménye, hogy az állami szervezetekben születő döntések átfutási ideje rendkívül hosszú. Túl bonyolult, nem egyszer áttekinthetétlen az egyeztetési folyamat, amely elmossa a különböző szervek és hatóságok felelősségét. Ezért szükségesnek tartják az egyszerűbb, tisztázottabb kapcsolatok kialakítását. ® Szórványosan elhangzottak olyan javaslatok is, hogy a fontosabb torvenyékét, döntéseket az Országgyűlésben titkosan szavazzák meg. Az állami vezetőktől is igénylik, a kötetlenebb, közvetlenebb kapcsolatokat es találkozásokat. Az állami élet ellenőrzésével kapcsolatban megjegyezték, H az Országgyűlés feladatán túlmenően is nagyobb szerepet kell biztosítani H a társadalmi ellenőrzésnek is. Az állásfoglalás-tervezet társadalmi és tömegszervezetekkel foglalkozó részét gyengének, koncepciótlannak tartják.