Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1983-04-22
intézmények és szakmunkásképző iskolák jó ^^B ^B kapcsolatát elemzi, és emlitést tesz sok ^^B ^B jóf és közösen szervezett programról. j^^B Király Andrásné et.nö: Köszönti a Pártbizottságot a Budapesti PB^B és a maga nevében. B^B ^B Úgy Ítéli meg a mai ülést, hogy jól tölti ■B be funkcióját. ^^B ^B mí az idén úgy készítettük fel a kerületi ^^B és megyei Pártbizottságokat, hogy az 19B2 ^B W ápr. 12-13-i KB. ülés óta eltelt időszakot ^B ^B röviden értékeljék, ismertessék a végzett ^B munkát, és a régieteket a hozzászólók, és ^^B ^B a vitában résztvevők fejtsék ki. ^^B Itt ez most igy történt. Megközelítően jónak ^^B ^B tartom a feladattervet . Általánosságokat is ^B ^B és (specialitásokat is megtalálunk benne, de ^B ez nem is baj . ]^B ^^B^ A Pártbizottsáonak a politikai, társadalmi ^B feltételeket kell biztosítani, az oktatás ^B fejlesztéséhez és akkor színvonalasabb okta-Bitás valósulhat meg az országban is, de itt a ^^B ^B kerületben is. Gól mérte fel a Pártbizottság ezt a munkát., és jól értékelte a lo óv adatait. ^B ^B Korszakos-váltás következett be és ilyen érte^^B ^B lemben az eredmények igen jók. ^B| ■B Igaz,hogy az osztálytermek száma növekedett, ^B ^B <je a gyermekek létszáma is. Bár a sze rveze 11 seg ^B vonatkozásában is jelentősei fejlődtek, a is^B kólákban a pártszervezetek még nincsenek telje^B sen talpon. ^B ^B, A fővárosi fejlődést meghaladó ütemben fejleszj^B ^B tette a kerület és a Főváros együttesen az is^B ^B kolahálózatot . tn ezt beesőién, es egyetértek ^B B Fazekas elvtársnövel is. Keméljük,hogy az uj ^B iskolákban több lesz a lehetőség az uj funkciók ^B ^B meghonositására. Gondol itt a Klubok- Könyvtarak j^B ^B bevezetésére iskolánként . ^B ^B Talán ez még a tantestületeknek is jó volna. ^B ^B /Ünképzés, továbbképzés vonatkozásában értékelhető/ BB Uár készülünk a váltásra, de azért a ma gondokat ^B is meg kell oldani., mert azok is szoritanak ^B ^B megoldást várnak nap mint nap, a vezető, tol, es ^B ^B a pedagógusoktól az iskolákban. ^B Jól tudom,hogy a sok uj és szép tanterem mellé szükségesek a jól felkészült szakmájukat jól m/m értő, politikailag felkészült, világnézetükben ^B stabil pedagógusok, jó nevelők, akik hivatásuknak ^B tekintik a pályát. ^B ■ - 8 -_____________I