Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1978-05-04

Ez egyben az esetlegességek csökkentését is jelenti. Befejezésül elvtársak, most az a mi fő feladatunk - és ezért ^^^B is tartott ilyen hosszan a tájékoztató, és korántsem tértem ^^^B k.i a határozat minden egyes pontjára, amit mindenki olvashat -, ^^^B hogy pontoson értelmezzük a Központi Bizottság állásfoglalását, ^^^B határozatát. A megállapításait n munkáról, az eredményeinkről, hogy ezt kellően ismerjük meg és arra épitve használjuk fel, és arra építsünk a tömegek között is. Még pontosabbá tegyük a feladatainkat, s azt is, hogy ehhez milyen örök állnak rendel­­közősre és azokon a területen is, ahol kevésbé intenzív munka ^HB folyt a kongresszusi határozatok végrehajtásában, ezt még nyil­^^^B vánvalóbbá tegyük és igy készüljünk a párt XII. kongresszusára. Uj terveket, intézkedési terveket nem kell készíteni ennek a ^^^B határozatnak a végrehajtására, hanem a napi munkéían kell fel­felhasználni, vagyis a II. féléves munkatervek összeáll i t ásó- ^^^B ^^^B nál kell felhasználni, ott kell figyelembe venni. ^^^B Nem azonos módon jelennek meg a feladatok minden pártszervezet­ben. Vagyis a feladatainkat differenciáljuk. Úgy, hogy a hely­­etünket állitsuk mellé és a követelményeket, és annak alapján alakítsuk ki, fejlesszük munkánkat* ^^^B Befejezésül elvtársak, a félidős munka értékelése uj ösztönzést ^^^B jelent. Kell, hogy jelentsen valamennyi pártszervünk, kerületi ^^^B Pártbizottság, üzemi pártbizottságok és az alnpszcrvezetek mun­kájában is. S hogy ez valóban ösztönzés legyen és hogy milyen eredményekkel fogunk a XII. kongresszusra felkészülni, eljutni, hogy mit valósitunk meg még a következő két évben o XI. kong­­^^^B rosszuo határozataiból és hogyan, elsősorban tőlünk függ, Párt­bizottság tagjaitól, tőlünk, kommunistáktól. ^^^B ^^^B Befejeztem a tájékoztató*. Pintér István et . : ^^^B ^^^B Megköszöni Véghelyi ot . tájékoztatását , előadását, amely az ^^^B ^^B HüXMP KB. határozatainak indoklásaként hangzott cl és kapcsoló- ^^^B ^^B dott a beszámoló ahhoz is, hogy itt a kerületben az elmúlt idő- ^^^B Svakban végzett munka hogyan igazodott a kongresszusi ha táró­­zotok végreha j t ás ához. H9 ^^B Ez olyan jellegű témakor, amelyben a Pártbizottságnak módja van ^^^B ^^B a saját tapasztalatait feltárni a jövő felé és meg fogaim zni ^^^B ^^B saját tennivalóit. ^^^B ^^^B Kéri az elvtársakat, hogymondj ól< el véleményüket, tapasztalni ni­^^■B kát, megjegyzéseiket, észrevételeket a KB. üléséről és az ebinői ^^^B ^^B adódó tennivalókról. 1^^^B Vcghelyi Andor et.: ^^^B ^^B Aki úgy érzi, hogy van mondanivalója ehhez a központi bizottság. ^^^B ^^B határozathoz, az ne tartsa magába olvtársak. Külön vitát nem ^^^B ^^B akarunk nyitni, de akiben most von vélemény, valamit ebből meg- ^^^B ^^B ragadott, és szükségesnek tartja itt a Pártbizottság előtt köz- ^^^B ^^B kinccsé tenni, az mondja el. ^^^B ^^B Pintér István e t . : ^^^B ^^B Miután a Pártbizottságnál: nincs észrevétele, tájékoztatja a Párt- ^^^B bizottságot arról, hogy Kubancsik Ágoston elvtárs, a PB. tagja

Next

/
Thumbnails
Contents