Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1977-04-19
■ körUlíaányeket figyelembe véve készítette lel a kerületi pírt VB, illetve az apparátus o pártszervezetek titkárait. I biből kfrv-c tkezcen n bcnzáriolc feladói áriak azt jelöltül meg,- a tagk.Öny vese* ével kapcsolatos káré ások közül csak azoklói t'Ről,innak, amelyekkel kapcsolatban még nem tudtak választ adni, 111. amely felvetett kérdéseket problémákat időközben megoldották*- /, beszámolók döntőt k arra adjanak választ, hogy az egy évvel korábban kijelölt feladatéiul hogyan a Ikerül t meg# oldani, m. amiben nem valósultak meg a célok, unnak okait tárják fel.- A beszámolók jelentőségének megfelelően foglalkozzanak us 1976. évi gazdasági munka politikai tapasztalataival# Jtn tó-emslien foglalkozzanak a KB 197ő. december 1-1 hatórozatábél adódó Belyi feladatokkal, az éves terv előkéozltéoének helyzetével a kommunisták feladataival az 1977. évi terv teljesítuaének segítésében.- A taggyliánoknak neg kellett tárgyalnia ós elfogadnia az 1977. évi munkatervet. • - fi kerületi PB által kijelölt 17 ipari üzemben működő pártszervezetnek gazdaságpolitikai ooelokvérí programot kellett a taggyűlés elé terjesztenie.- A tagrryü! ónoknak neg kelleti: emlékezni ük « munkásőrség megalakulásának 20. évfordulójáról. A vezetőségek felkészülése a bászáraolókra, ennek n felfogásnak megfelelően történt. A pártcsoportok többsége értekezleteiket megtartotta• A ceo— portóx’ttkezletel; aktivitása erőteljeoebb volt, mint korábban. ______ ^ J