Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1975-01-16

■ H A kerület lakosságának döntő többsége becsületes, a törve- B nyékét, az állampolgári fegyelmet magáénak vallja és betart-B B A beszámolási időszakbeli az állami, gazdasági vezetők, vala-B • mint a mozgalmi szervek hatékony intézkedéseket tettek a ■ társadalmi tulajdon fokozott védelme érdekében. A Rendőrség a B megelőző, felderítő tevékenység érdekében fokozta a jogpropa-B ganda, valamint a szignalizációs tevékenységet. Mindezek ked­vezően éreztetik hatásukat, ■ ^ A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények jelentős részét ■ £ büntetett előéletű személyek követik el. Az elmúlt időszakban B kedvezően változóit ezen cselekmények társadalmi megítélése, illetve elitélése, de még nem érte el az t a fokot, amely B jelenlegi körülményeink között már elvárható. A Pártbizottság véleménye szerint javult a közerkölcs szinvo­­nala. A nagyobb számban felszínre került negatív jelenségek B ia mindenek előtt a tudat színvonalának növekedésére, valamint a felderítő és elhárító munka javulására vezethetők vissza. B az nem mondható el a harácsolás, a csempészés, a vásárlók meg­károsításának negatív jelenségei esetében. Hagy jelentőség­­^ gél birt, hogy ezen bűncselekményfajtákkal szemben kemény és ^^B határozott volt fellépésünk. Mindezekben pozitiv szerepe van a Rendőrség kerületi szerveinek. B Javuló, fejlődő tevékenységüknek köszönhető, hogy a csepeli.:. bűnüldözési munka színvonala az elmúlt években javult, meghalad­­ta a budapesti átlagos színvonalat. Ismert, hogy az élet, a testi épség, az állampolgárok vagyona elleni bűncselekmények elkövetése a lakosság közérzetét, hangú­­latát kedvezőtlenül befolyásolja. Pontos politikai feladat B| tehát ezek megelőzése, csökkentése. A Rendőrség, a bűnüldöző feladatain túl, számos más jellegű ^B fontos feladatot is ellát, amely lakossági szolgáltatásnak minősül. ■ I

Next

/
Thumbnails
Contents