Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1972-02-25
■ _ a párton belüli demokrácia, az egeszseges n.yilt ^^9 ^^^9 légkör és kritikai szellem fejlesztésével jobban 3.) Az_állami_szervek_feladatai: meg kell alapozni az üzemi és munkahelyi demokráciát. Az állami szervek és intézmények közvetlen ideológiai fll ^^B politikai nevelő munkájukkal, valamint a dolgozók ügye- A párt-, társadalmi szervek, valamint a helyi gazdainek intézésével jelentős szerepet töltenek be a dolgosági vezetés összefogásával nagyobb figyelmet kell zók és a lakosság szocialista közgondolkodásának és fordítani a helyi kultúrpolitikai tevékenységre, a közhangulatának alakításában. dolgozók szakmai és általános műveltségének fejlesztésére. Különösen fontos, hogy a fizikai dolgozók az _ pontos feladat a már eddig is eredményesen alkalmazott alapműveltséget jelentő 8 altalános osztályt elvé"nyílt várospolitikai munka” továbbfejlesztése, a ^^9 ^^B gezzék. ^ kerület dolgozóinak és lakosságának rendszeres tájébárIdő: folyamatos | koztatása, a kerület fejlesztés eredményeiről és prob^B ^^^9 Felelősek: alapszervi titkárok lémáiról. ^B 2.) A_tömegszervezetek és mozgalmak feladatai: - Erősíteni kell a várospolitikai kérdések propaganda^^9 ^^B jában az állami, a kerületi szintű társadalmi szervek, ^^9 B Minden tömegszervezet és mozgalom megtisztelő feladavalamint a körzeti pártszervezetek összehangolt őse- B ta, hogy eljuttassa a pár.t politikáját a befolyása alatt ^^B álló tömegekhez és jelezze a párt felé a tömegek vélemé^^9 ^Bfl ^ - Tovább kell fejleszteni a Tanács tájékoztató és infor^B ^^^b^b nye o 6 s j-£^6xiy6-i- o # ^BB mác.iós rendszerét. Megoldást kell találni az üzemek ^|^9 , , , _ , dolgozóinak jobb tájékoztatására az időszerű város^B ^^^B - A tomegszervezetek es mozgalmak vizsgálják íelul es ^^^9 4.» 4. 4.--, +. -nA moo i u politikai kérdésekről. ^^^B vezeto-testuleti üléseiken meg az 1972-es evben v.i_ ^^B ^^B B ^B ^^^B tassák meg saját eszmei, politikai nevelő-munkájuk, w ^^B ^^B . .. , , /, , ... , - ... , , - Fokozottabban kell bevonni a közvélemény formálásába ^B ^^^B kozvelemenyformalo tevekenyseguk helyzetet es a köve^^B ^^B ^ , a lakóbizottságok széleskörű hálózatát. ^^^B telmenyeknek megfelelően határozzak meg tennivalóikat. ^^B ^^B x . , _ , - A Rendőrség, Bíróság, Ügyészség tevékenységében el^^B - A kerületi szintű tomegszervezetek es mozgalmak, va ^^B ^^B , , , , sősorban a jogpropaganda tevékenység kiterjesztése^B ^^B lammt az üzemi szervezetek sajátosságainak es lehe, , ^ , ^^B ^^B „ , vei lehet és kell erősítem azt a tudatot, hogy ezen ^^B B^B tőségeiknek megfelelően fejlesszék tovább a szocia, . . . , . „ , . , ^^B ■g^B , szervek, a munkások, érdekeinek kifejezőn , a népi ha^^B B lista közgondolkodás kialakítása érdekében eddig vég........ ^^B ^^^B y talom szervei, s hog / kerületünkben a szocialista tor^^B B^B zett munkájukat. Alkalmazzák a már bevált módszereket , , . ^^B ^^B vényesség maradékta 1 anul érvényesüljön. ^^B ^^^B es formákat, kezdeményezzenek újakat, ezen keresztül ^^B ^^^B szélesítsék befolyásukat a tömegek között. í ■