Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1972-02-25

^H - 33 - B ^H intézményekben egyaránt. Csepelen igen sok a kistulajdonos, A2 egyetértők aránya a következő: a VB-tagok 20 százaléka, ^B ennek következtében, esetenként, a kistulajdonosi érdekbe a pB-munkatársak 14 százaléka, PB-tagok 20 százaléka, párt­­^B ütköző állami intézkedések megvalósítása is nehézségekbe tagok 22 százaléka, párt önki vüliek 33 százaléka. ^^B ütközik (pl. uj ut, járda hozzájárulás). ^B ^BB az adatok önmagukért beszélnek és mig az első két közmondás­­j^B ^^Bfl Az üzemekben a maradiság, a megszokotthoz való ragaszkodás aap kapcsolatos egyetértés részint az őszinte bírálatot sok­­^B ^^B gyakran akadályozza az uj, korszerűbb eljárások bevezetését, helyütt nem támogató üzemi légkörrel, részint pedig a saját ^B a fegyelem megszilárdítását. A politikai közömbösség szinte életének önálló irányítására való törekvéssel magyarázhat­­^B ^^B minden területen megtalálható. Eléggé elterjedtek a kispolgá­­juk> addig a harmadik közmondással egyetértők nagy száma ^B ri erkölcs olyan megnyilatkozásai, mint az egoizmus, a szer­­súlyos társadalmi problémát jelez. ^B ^^B zés, a protekció hajszolása, a "mellékes1' és a hálapénz el­­^ ^ j^B fogadása, illetve kikényszerítése. E nézetek és magatartás­­| - Az előítéletek meglétét szintén egy konkrét eset kapcsán ^B ^^B formák alól a munkások sem kivételek, őket is hatása alá von­­vizsgáltuk: j^B ja és köztük is terjed. A közgondolkodás és magatartás szem­­...... ^B ^^B "Az egyik termelőszövetkezetben nem hajlandók ci- H| pontjából súlyosabb, hogy esetenként a kommunisták es a ve­­, . , . , ^ , , , . x , .... gányokat alkalmazni, arra hivatkozva, hogy a ciga­­^B zetok tevekenysegeben is előfordul a kommunista erkölcs meg­­, , n , , , . , ^^B nyok nem dolgoznak rendesen es nem lehet rajuk sza­^^^B sértésé, a kispolgári eletszemlelet es magatartás. A gazdasági jelenségek és az ideológiai helyzet vizsgálata . , ,A < ^B , , _ . . 1X. . . . A cigányokkal kapcsolatos eloiteletek: a VB-tagok 10 sza­^^B szempontjából egyaránt íontos a kollektivizmus es az mdi­­e . _0 , n ,. .. , -.a ^B ^B , ............ zalékában, PB-munkatársak 22 szazalekaban, PB-tagok 18 ^^^B vidualizmus kutatass. Ezt áttételesen három közmondás segit­­, , __ , _ ,. a BB , , ..... „ n « százalékában, párttagok 16 szazalekaban, pártorfkívulhak 21 segeve.L tettük meg. Meglepően nagy szambán kaptunk indivi­­^B |^B , , . százalékában élnek. ^^B dualizmusra utaló válaszokat, A "űe szólj szám, nem faj fe­­^^B ^B je:" lcSz“ondással az eeyea réte«ek az alábbl arányban érte­­^ • A olgányprobléma összetettségét figyelembevéve az ered- H nek egyet: a VB-tagok 20 százaléka, PB-munkatáraak 30 azé­­méayt lem tekinthetjük túlzottan negatívnak. Problémát!­­■ zaléka- PB-taS°k 18 százaléka, párttagok 28 százaléka, pár­­kuB azonban a pB-munkatáraainál az előítéletekkel rendel­­■ ^^B t önki vüliek 40 százaléka. Mig ez a közmondás a társadalmi ,,, , ^^B ^^^B kezok nagy szama. aktivitás es felelossegvall&lás elutasítására kérdezett, ad­^B dlg a "Segits magadon, az isten is megsegít" közmondás már A kispoigári szemlélet és magatartás formák ellen a jövőben ^B kifejezetten individualizmusra utal. Az igenlő válaszok meg­­határozottabb fellépés szükséges az élet minden területén, ^B H oszlása itt a következő: a VB-tagok 20 százaléka, PB-munka­­gondosan ügyelve arra, hogy nem az emberek, hanem a nézete­­^B társak 8 százaléka, PB-tagok 20 százaléka, párttagok 29 szá­­pk eiien harcolunk. E harc fő módszere az ideológiai-poli­^B zaléka, a párt önki vüliek 37 százaléka. Végezetül az utolsó tikai munka, a meggyőzés. E harc akkor lesz eredményes, ha ■ ^^B közmondással "Ember - embernek farkasa" az individualizmus ^B ^B szélsőséges, társadalomellenes formájára kérdeztünk rá. B_ B

Next

/
Thumbnails
Contents