Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.26.a/3)

1968-05-03

- 5 - H Fő feladatunk továbbra is az, hogy fejlesszük p*rt3Zí^V ább ben az nyilt és őszinte kritikai légkort, tegyu egy ÖC ^ Viót-ran apályok és megtorló in­olyanná, amelyben mindenki bátrán, agg y MMW tézkedések feltételezése nélkül szóvá-teheti a hibákat, fogy tékosságokat és alkotó javaslatokat tehet, ez azért „ font feladat, mert csakis az alkotó munka eredményezhet, a p I vezető szerepének további erősödését, a párt iránt! elismere I és megbecsülés fokozódását, I Kedves Elv társak! I A rövid bevezetőm második részében a tagfelvétel, a levett I • párttagok nevelésével, vagyis a pártszervezetek belső elete-I nek egy másik fontos kérdésével, a parképítéssel kívánok Ej foglalkozni. l Mint minden kommunista pártnak, úgy a mi pártunknak is lég-I fontosabb feladata, hogy állandóan erősítse m pártot 0vi« M I összetételét, növelje a párttagok tud. ossagat a párt ^ _ I hűségét, összeforrtságot, elvi egyseget. ^ppen ez _ P I tg^jai csak olyan emberek lehetnek, akik meggyőződésből lepn I tagjaink sorába, magukévé teszik a párt célkitűzéséit, egyet- M ■ értenek politikájával. l • Kerületünk pártszervezeteiben a pártépités, a felsorolt szem-I --e!\p4rtsr::;:ri:"z:r“rr:::orbp::^;n ^ ■ l koröirak^rtjűk- á tagfelvételek száma is ezt bizonyltja. Ugyanra I eredményes tagfelvételi munka előfeltétele « H I szoros kapcsolat megteremtése, mert hiszen az uj p ■ a dolgozó tömegeké legjobbjaiból íesszük fel. I a tapasztalatok azt bizonyítják. hoey pártszervezeteink a ■ I felvételre kerülő kiválasztásában körültekintően jsrna . ■ Alegritkább esetben fordul elő, hogy a felvételre javasoltat H ■ a ker-i Párt- Végrehajtóbizottság elutasította volna. l Á 1 ——M

Next

/
Thumbnails
Contents