Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1965-06-30
som HHB BBMjjBB *, HHHH H -' MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Budapest, 1965.június 15. D l BHB jpd.kér .Bizot tsága_______ Szigorúan bizalmast mHSm M t\ 1/82. ■■ <J v/’ Készült: 9o plfl-ban. «|H X-vi. 3o pö ■ Terve z_ e t a Központi Bizottság ideológiai irányelveinek kerületi feldolgozására ■| ^ Az MSZMP. VIII. kongresszusa a szocializmus felépítésének időszakában az osztályharenak két fő területét határozta meg. A gazdaságszervező munka széleskörű kibontakoztatását és a dolgozó tömegek szocialista tudatosságának kiszólesitését, elmélyítését. E két egymással össze— függő feladat megvalósításában a XXI—kerületben is értünk el erodményékét, ezek az eredmények azonban ellentmondásosak. Az utóbbi években a párt és állami szervek tevékenységében döntő mértékben előtérbe került a gazdaságszervező munka, viszont nem tartott ezzel lépést a tudatformáló tevékenység. Ennek okai visszavezet^ betők a kerülőt sajátos helyzotóro, a népgazdaságban meglévő, ismert TM problémákra, valamint a nemzetközi helyzet alakulására. A KB. Ideológiai Irányelvei ráirányítják a figyelmet önnek az ellentmondásnak a tarthatatlanságára, a jelenlegi helyzotbcn politikai kérdésként is jelentkező legfontosabb ideológiai kérdésekre, és ideológiai tevékenységünk fogyatékosságainak szükségszerű elemzősóra. A KB. irányelvei nem jelentenek valami uj politikai—idoológiai irányvonalat, vagy fordulatot a M—L eszméinek propagálásában. Azt jelentik, hogy a szocialista eszméket következetesebben, a végbement társadalmi, politikai és gazdasági változásokat jobban figyelombovóve alkalmazzuk, figyelmünket podig elsősorban a gazdasági épitő munkával, a munka-