Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.26.a/3)
1960-06-01
^B B Több helyről bírálták a szakszervezetei; azért, hogy csak a verseny cél i tűzése is ok, a feltételek közléséig mennek el, azután nem toronnek a verseny nyilvánossággal, sőt előforduld, hogy nem is éxtűivel- BBB |i|| tél: a versenyt. , irálták, hogy igen nagy helyet foglalnak el az au- ||BV ^B Kr.nr.sztcat.lv szempontok, a mennyiség és minőség értékelésével szem^^B^ ben* / 25—ös iipitőipari Vállalat, Posztógyár,/ ^B megalakult szocialista brigádokról általában elismeréssel nyilatkoznak, do bizonyos féltékenység is kicsendül velők szemben. Pl. a g BE Posztó; „várban úgy vélik, hogy " futtatják " a bri ádokat, jobb anya-B gokat kapnak, volt oki azt kívánta, hogy a szocialista brigádoknak ^^B ló (yen olyan oélkitüzése is, hogy se; xtik a brigádon kivüli ■; J^^^B ^^B _ dől. ozókat. ^^m B • ^B ^B Általában kiemelik, hogy a brigámozgalom fejlődésének no y szerepe ^ ^^B B van az elért eredményekben, mert sok olyan embert is bevont a munka^B versenybe, .-.ki orvéiként nem jelentkezett volna. Igen pozitívnak B tartják a kollektíva nevelő erejét az egyes egyének felé. ^^B Amikor megállapodtunk, hogy a I ' ulat felnié ése során milyen tapasz- ^B tálatokat szereztünk, yanakkor szüksér es az is, ory e ;e*ben a ké.,,érékben állást fo 1-Íjon. ; párt VI . kongresszusának hat . rozatai H v; >1.1 a p Útik ni izo':t sárnak az a imitációra vonatkozó • atúrosa»H0ly a termelékenység rendszeres és állandó emelésének alapba a ^^B M modern technika széleskörű alkalmazása, A párt és a kormány maridén-H lehetőt meg tesz, hogy az üzemeket modern gépekkel,berendezésekkel ^^B ^^B lássa el. Anyagi erőink azonban korlátozottak. fiz# megköveteli, ^^B ^^B hogy a munka jobb megszervezésével, a munkafegyelem megszilárdi- ^ ^^B ^^B tusával, a meglévő gépeket és berendezéseket is maximálisan Icihasz^^B náljuk. ^^^B ^B Politikai munkával el kell érni, hogy a szakirányitó szervek es az ^B üzemi gazdasági vezetők karoljanak fel minden kezdeményezost, oa- ^^B ^B doskodjónak a jó munkamódszerek elterjesztéséről. Személyre való ^^B ^^B tokintet nélkül fel kell lépni mindazokkal szemben, akik gátolják r I ^^B az ujjitások bevezetését, s a termelékenység, emelését szolgáló javas* HH latok megvalósítását. B