Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.26.a/2)
1957-06-26
m gyár, ^*K. V., Kárházban megjelentek x pártonkivüliek is. Van azonban Bgg ■ egy törekvés még. mindig arra, hogy a vitákat csak párttagoknak igyek- §f|§ B szenek megtartani. NB B Az elmúlt, hónapokban ugyancsak jól beváltak a munkásgyülések és a BH lg pártnapok. A munkásgyüléselcen az aktuális országos jelentőségű kér-B dóseken kívül legtöbb helyen a helyi politikai és gazdasági kérdése- ^B ■ két is megvitatták. Ezeken keresztül többszáz emberhez el lehetett ^B S juttatni a párt politikáját. Ezeknek a rendezvényeknek a megtartása ^B B az utóbbi hetekben kissé háttérbe szorult, részben a pártszervezetek ^B K elfoglaltsága miatt, de azért is, mert a kerületi Intézőbizottság sem ^B B szorgalmazta eléggé ezeknek a megtartását. flfl H Ezekre a jelenségekre feltétlenül fel kell figyelni, mert ellenkező ^B B ^ esetben ez a párt és a tömegek közötti kapcsolat rosszabb dásához ^B I ^ vezet. ■ B Iliben lehet keresni és megtalálni annak okát, hogy a politikai fel- ^B B . világosító munka néhány hét óta nem hhiad előre. Elsősorban abban, B ' hot;y az üzemi pártszervezetek nem kaptak megfelelő segítséget a ka- Bi B;v,>. rüloti Intézőbi zottságtól, de nyugodtan elmondhatjuk azt is, hogy a «■ B kor. I.B. sem kapott a Budapesti Pártbizottságtól. Ezen rövid időn ^B B belül javítani kell, rendszeres információt kell tartani az üzemi ^B B pártszervezetek számára. ■■ fl Másik ilyen jelenig az elbizakodottság. Az a tény, hogy az utóbbi ^B B hónapokban értünk el eredményeket elbizakodottá tette a pértszerve- ^B B B zeteket, de mondjuk meg őszintén kissé bennünket is. ^B B Jelentkezik továbbra is a befelőfordulás. Ennek oka az, hogy több hx ^B R helytelen nézet alakult ki részben az intézőbizottságok tagjai de a |H B párttagság között is. így többek között az, hogy most már a hatalom ^B R kérdése eldőlt, a vezető állásokba kommunisták kerültek, van erős kar- ^B R hatalmunk, munkásőrségünk, s igy elég erősek vagyunk, megoldunk ma^B B gunk mindent. Jelentkezik a befordulás abban is: pártszervezeteink j^B B amellett hogy szorgalmazzák az adminisztratív eszközök alkalmazását ^B B az ellenséges elemekkel szemben, de mindezeket nem előzi meg politi- ^B B kai felvilágosító munka. ^B ■ Lefoglalja pártszervezeteinket az intrika. Intrikát lehet tapasztal- ^B B ni fiatalok és öreg ele között, valamint nők között. Természetesen ezt ^B ■ az ellenség igyekszik kívülről is táplálni és ha nem figyelünk fel rá, ^B B akkor komoly károkat okozhat pártszervezeteinkben. Ilyent.tapasztal- ^B B tunlc pl. a x^ézmüipari Vállalatnál és a Szőrmekonfakciónál. ^B I B I B I