Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1989-04-08

^^B Befejezésül három gondolatot: egyetértek Orosz Ferenc et-al ■ akkor, amikor azt hangsúlyozta, hogy ebben a kerületben ha-HR talmas szellemi erő van. Egy dolgot azonban hadd tegyek hozzá, sHEB megítélésem szerint nemcsak hatalmas szellemi erő, hanem hatalmas anyagi erő is. Rendkívül fontosnak tartom, hogy ezt a hatalmas szellemi, anyagi erőt próbáljuk a kerületi lakosság mmBB érdekében megpróbálni csomóbakötni, összekötni. Ebben nagyon nagy felelőssége lesz úgy érzem az uj pártbizott­^^B A második: elhangzott a hozzászólásokban, hogy nem a mozgalom H a cél, hanem a feladat. Szerintem a cél csakis az ember lehet. H Csakis az ember boldogulását minél teljesebb kibontakozását, WB ® önmegvalósítását jelölheti meg minden pártszervezet központi HH B Végezetül javaslom a pártértekeletnek, hogy fogadja el a ■ pártbizottság szóbeli előterjesztését, értékelését, a párt­^^B értekezlet óta végzett munkáról és az állásfoglalás tervezettel ^^B kapcsolatos kiegészítéseket. ^^^B ^B Köszönöm figyelmüket! ^^^B I * ■ /3/1 ___________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents