Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1985-02-23

B B ^ FELSŐBB PÁRT-, TÁRSADALMI, ÁLLAMI SZERVEK ÉS VEZETŐK H segítő, irányító tevékenysége H A Xn; kon«rcsszus, valamint a Központi Bizottság, a Budapesti Pártbizottság ha­■ tarozatamak megismertetését és végrehajtását a párt-, társadalmi, állami szervekés azok vezetői személyesén is segítették, ellenőrizték. ■ t beszámolási időszakban a párt és a kormány vezetői, követve a korábban jól bc% alt hagyományokat, ertekes eszmecseréket folytattak a válalatok munkásaival ■ rí’ fiZpCp ‘,fa n- munkabr,sádiaival- melyek közül kiemelkedő jelentőség­gc b.rtak a Politikai Bizottság tagjainak látogatásai. Ezek az eszmecserék az itt H ,SZa?lara semm,vel nem pótolható információt, élő-eleven kapcsolatot és ^^B | maradandó élményt jelentettek. ■ A Budapesti Pártbizottság vezetői és apparátusa a pártélet minden területén segí­tette, irányítottá es ellenőrizte a kerületben és a Csepel Művekben dolgozó párt-H szervezetek munkáját. A munkához biztosították a politikai, tárgyi feltételeket. BB A beszámolási időszak nehéz, bonyolult feltételei között személyes jelenlétükkel is ■I segftettele a felkészülést és a tennivalók megvalósítását, a felkészítésben azonban ^B elsősorban a feladatok meghatározása dominált, kevesebb hangsúlyt kapott a dón­lesek, határozatok elvi, politikai előkészítése. ■ A KISZ KB, a KISZ Budapesti Bizottságának vezetői és munkatársai több eset­ben meglátogatták a kerületet és a gyárat, segítették, ellenőrizték a mozgalmi munkát, határozatok végrehajtását. A SZ.O'I és a Vasasszakszervezet Központi Vezetősége konkrét segítő, irányító H ^ ellenőrző tevékenysége hatékonyan érvényesült a szakszervezeti munkában, a ^B CSM-bcn létrejött új helyzetnek megfelelő feladatok, szervezetek kialakításában. | Az Jp^i Minisztérium vezetőivel és munkatársaival a kerület és a Csepel Művek Pártbizottságának kapcsolata, együttműködése folyamatos. H A kerületi Pártbizottság, a pártszervezetek a jövőben is igénylik a felsőbb párt-, társadalmi és állami vezetők személyes megjelenését, véleményüket és útmutató-

Next

/
Thumbnails
Contents