Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1985-02-23

H látják azokat a feszültségeket, gondokat, amelyek megöl­^B dúsra várnak, amelyek még előttünlc állnak. És a szemléletet ■I is szeretném jó sziwel ajánlani a Budapesti Pártbizottság ■B figyelmébe. Amikor a feladatokat sorolják , elsősorban arról 9H B| szólnak, amiket itt kell végrehajtani, megoldani. II ■Hl Keményen és egyértelműen szólnak azokról a kérdésekről, ame- 9UH ■I lyelcben a kormányzati szerveknek kell dönteni és figyelmébe B| ajánlja azokat a gondokat, amely politikai testületekre tar­tozik. Hiszem, hogy mindez segiti a munkát. j^B ^B Ha végig hallgatja az ember ezt a Pártórtekezletet, akkor azt H kell mondani, hogy a politika olyan kincsestárával találkozunk, ^Bj amely önmagában is bizonyltja, hogy helyes volt az a döntés, ^B B| hogy irányelveket vitatunk és nem határozatot. Mert a politika |^B ^B alakítását közösen vállaljuk és a kérdéseket, amelyeket meg ^B kell er-ősiteni és azokat amelyeket meg kell változtatni, ^ és azt, hogy ebben kinek mi a tennivalója. Nem egymásra mu­togatunk, hanem mindenki a maga asztalán , hogy nekünk, a ma­­^B gunic területén mit kell tenni. Jó szemléletnek tartom, ezt a beszámolót azért is, mert előre ^B tekint, mert azokkal a kérdésekkel foglalkozik amely az egész BB társadalom lényegét szolgálja: hogyan lehet magasabb szin­­^B ^B vonalon termelni, eredményesebben, hogyan lehet megtartani a |^B ■I dolgozókat, hogyan lehet a teljesítményt megbecsülni. Ne ha­­^B ^B ragudjanak, hogy nem tudom kihagyni, amit itt az előttem szó­^B lólc közül a Jedlik gimnázium igazgatója szóvátette, hogy ^B nagyon sok változás volt az elmúlt időszakban az oktatás terű­­fl^fl ■( létén. Nekem az az érzésem, hogy ahol ilyen vezetők és ilyen tantestület van ott több változtatást is nyugodtan lehet A jlB ^B megoldani. Odaadni az elvtársaknak a lehetőséget, hogy egy BB sor kérdésben. Talán azt tenném szóvá, hogy jobban meg kell ^B fontolnunk, megalapoznunk , jobban figyelembe venni az Önök ^B tapasztalatait, mert csak együtt lehet ón azt hiszem a jővő ^B ^B generációt nevelni, megfelelően. |^B ^^BB A Budapesti Pártbizottság értékelése egybeesik az unok érté­­|^B ^B kelésével . Én azt hiszem, hogy nem mondok azzal kevesebbet, ^B ^B hogy ez az értékelés teljesebb, gazdagabb, életszerűbb. Meg­­^B ^B erősiti, hogy az elvtársak a helyükön voltak, a pártirányitást ^B kezükben tartóttálc és tulajdonképpen alkalmazkodtak az új ^B ^B helyzethez, az új követelményekhez. Azt a folyamatot, amelyet ^B végig csináltak, nagy tisztesség és elismerés illeti. Ebben ^B ^B a folyamatban a felelősség és az, hogyan lehet még hatókonyab­­^B ^B bán magát az összefogást végezni. Eddig egymás mellett test­­^B H vérként dolgoztak, most együttesen dolgoznak. Ennek a váltó­^B zásnak természetesen egyéb vonzatai is vannak. Két nagyon jó, igényes testület volt és vezető. Vóghelyi elvtárs elkö­­|^B ^B szűnt, a fővárosban nagyon fontos poszton hasznosítja az itteni j^B ^B tapasztalatokat és meggyőződésem, hogy az a tapasztalat ami­­^B ^B vei ő rendelkezik, nagyon sok segítséget ad ahhoz, hogy a te­­j^B ^B rületen még igényesebben és feleJ ő*ebben tudja a munkát végez­­^B ^B ^B ^B AlA I 119 - BB

Next

/
Thumbnails
Contents