Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1980-02-16
a növekvő követelményeknek létszámgondjaink, a vezetésben H bekövetkezett változások, az állomány fluktuációjának el^B ^B lenére alapvetően eleget tudtunk tenni. Tanulmányozva a ^ ^B B Központi Bizottság kongresszusi irányelveit, figyelembevéve ^B a jelenlegi nemzetközi helyzetet és belső gazdasági gond^B ^^B jóinkat, kirajzolódnak az előttünk allo 5 ev kapitánysági a B háruló feladatai. Ezeket a feladatokat a pártszervezet elvi, B B irányitó munkájára, a párttagok elvhüségére és hivotastuda^B Hfl tára támaszkodva akarjuk megoldani. ^B H A párttal, az állami és társadalmi szervezetekkel együtt^ ^B kell munkálkodnunk az állompolgári fegyelem megszilardita^B ^B sán, a társadalmi tulajdonosi szemlélet megerősítésen. ^B Jogpropaganda tevékenységünkkel törekednünk kell a büncse^B ■ A lekmények megelőzésére. , , _ , , _ ^B ^B B A vezetői é3 a szakági munka hatékonyságának emelesovel ^B B célirányosabbá kivánjuk tenni a társadalmi tulajdont ka— ^B rositó bűncselekmények megelőzését, felderitéset. AB ^B A káderképzés folyamatos, tervszerű megvalósításával, a ^B ^B műveltségi színvonal emelésével el kell érni, hogy az ^B állomány a fokozatosan növekvő követelményeknek eleget ^ ^B B tudjon tenni. Ezzel párhuzamosan fejlődjön a rendőri intéz^B B| kedési készség, az intézkedésekben a szakszerűség és kultuj^B ^B ráltság. B B Az ügyintézés egyszerűsítésével, az állampolgárok ügyeioen B való gyors és törvényes intézkedéssel erŐ3iteni kell a renj^fl BB dőrség iránti bizalmat. B A különböző szervekkel való együttműködés során érvényesülnie ^B ^B B kell a^ak a szemléletnek, hogy a bűnmegelőző és felderito ^B ^B tevékenység nemcsak rendőrségi, hanem össztarsadolmi feladat. B Ennek jegyében kell érvényre juttatni a közérdekű bejelente-_ ^B ■B sekről és panaszokról rendelkező, minden állami es társadalmi j^B ^B szervezetre érvényes törvényt. ^B B Végezetül nagyon fontos feladatunk, hogy figyelemmel kisér^B B; jük a kerületben végbemenő, a városiasodással együttjaro ^B B örvendetes változásokat, hogy az időközben jelentkező negaj^B B tivumokra reagálva és azokat felszámolva tovább lehessen ^B folytatni nagyszerű termelő, épitő munkánkat. B A kerületi Pártbizottság alapos, értékelő, elemző és jövőbe ^B B mutató beszámolójával, annak kiegészítésével, az irányelvekkel ^B B és határozati javaslattal egyetértek és javasolom a tisztelt ^B B Pártértekezletnek ezek elfogadását. ^B B I B ■