Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1980-02-16
17. E R :) S Z T AHTAh elvtársi H A Csepel Vas- és Fémművek 6500 kommunistája nevében ^ nagy tisztelettel és meleg szeretettel köszöntőm a pártértekezletet, és minden kedves küldöttét. Először veszek ^B részt a kerületi pártértekezleten. Meghatottan és meleg M szivvel köszönöm meg a meghívást, ezért is meghatót tan^ ^B veszek részt, mivel a küldöttek között külön örömmel fiatom ^B Hl a személyes barátaimat, ismerőseimet. Három generáció ül ^B ^B itt most' egymás mellett. Vágy olyan elvtárs van jelen, aki ^B HB 1945 előtt lett párttag. Olyan szemmel tudom nézni őket, ^B ^B mintha az én szüleim is itt ülnének. Ezek az elvtársak egy ^B ^B kicsit úgy érzem azok az elvtársak, akik fiatal korom éta ^B ^B ismertek, egyengették utamat kedves szóval, néhodorgálíssal, ^B ^B ami által olyan ,ember letten, amilyen vagyok. Es itt ülnek j^B BB o fiatalok is. Én külön örülök, hogy jé barátsággal, pártj^B szerűen, elvtársi viszonyban ülünk itt együt . A számvetés ^B ^B nagyon fontos, nagy esemény, nem könnyű feladat, ön végigoi- ^B vastam a beszámolót, a javaslatokat, az Írásos dokumentumokat. ^B Meg kell állapítani, hogy a kerületben a beszámolási időszak # ^B alatt nagyon sok minden történt. A meglévő gondok és feszültsé-^B gek mellett nagyon sok minden történt. A meglévő gondok 's fe- i^B szültségek mellett nagyon sok sikerrel valósult meg sok minden. ^B A kerület vá 1 Halat áj., gyárai ebben az időszakban is ^műszaki- ^B lag, technológiailag a termej.Ő3zerkezetben, a gyúrtmínyszerkecetben is jelentős mértekben fejlődtek. Erről a hozzászólások- ^B bán sokan szóltak. Ilyen a városközpont ^kialakítása,, gyermek- ^B intézmények létesítése, közlekedés fejlődése, ellátás zavarai- j^B nak megszüntetése. De vannak gondok is, ilyen a tanteremhiány, j^B a gyermekeket busszal viszik az iskolába és még az ellátásnál j^B is adódnak gondok. Főleg ami az üzlethálózatot érinti, ügy j^B ítélem meg, hogy a beszámoló és az Írásos dokumentációból, de különösen az itt elhangzott beszéd* Unik. az a fejlődés, ^B ami a beszámoló időszakban kerületünkben történi;. Azt is mu- ^B tatja, hogy ez a PB. felemelt fejjel készülhetett a pártérte- ^B a kezletre és a XII. kongresszusra, külön tetszik, hogy nem vágy-^B TM álmokat fogalmazott meg, szerény színvonalas munkával továbbra ^B is biztosíthatja ennek a munkáske elletnek a fejlődését. A két pártbizottság, a kommunistáik együttes erőfeszitó -e nyom ín ja- ^B vultak a kerület dolgozóinak, az itt lakóknak élet- és munka- ^B körülményei, szépült környezetünk. Ez úgy lehetett, hogy párt- ^B szervezeteink, a kommunisták politikailag és szervezetileg is ^B tovább fejlődtek, a párt vezető szerepe szintén érvényesül. A ^B beszámolási időszakban a marxista-leninista műveltség növekedetl^B és nemcsak a dokumentumok mutatják a különböző szintű pártérte- ^B közietek is ^igazolják az elvtársak őszintén, nyíltan beszéltek mi életünkről. Tanultunk, fejlődtünk és ez a vita is azt igazol-^B ja. Gyarapodtak emberi értékeink is, erősödött hitünk pártunk ^B politikájában, hogy ez az ut helyes, ezen kell bátran tovább- ^B menni. ^B vf£ I