Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.26.a/1)
1970-10-18
&£ A kerület kommunistái nagy érdeklődéssel és egyetértéssel ^p|: . fogadták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott-igjM Bjj| s ágának kongre ss zusi Irányelveit. A ke rüle t i Pár térteke z- BBj let, a pártszervek és a pártszervezetek körében lefolyt BB vitákban kialakult vélemények ismeretében, az alábbiak|JS| ^B bán juttatja kifejezésre állá.sfoglalását: !^^B B Teljes mértékben egyetértünk a Központi Bizottság eddig B követett politikájával. Az elmúlt évek tapasztalatai alap■■ ján meggyőződéssel val.ljuk, hogy ez a politika marxista— B leninista, internacionalista politika, mely figyelembe B veszi a nemzetközi osztályharc körülményeit, országunk B adottságait, a munkásosztály és a dolgozó nép nemzeti és B nemzetközi érdekeit, a szocialista országok közösségének ^B érdekeit és céljait. Ez a politika előbbre vitt bennünket ^^B a szocializmus utján. Bl örömmel állapítjuk meg, hogy a IX.Kongresszus határozatai- ^B • nak megvalósitása során Csepelen is jelentős eredmények születtek az ideológiai, a politikai, a kulturális, va a mint a gazdasági és a termelési tevékenység területén. RH A csepeli kommunisták is azt kérik a párt X. kongresszu-B sától, hogy hagyja jóvá az eddig követett politikát és ^B B erősítse meg a jövő feladatainak megoldására irányuló ^B B elképzeléseket. Egyetértünk abban, hogy programunk az el- ^B következő években a szocializmus teljes felépítésének magasabb szinten való folytatása legyen. B^h Egyetértülik a Központi Bizottságnak a nemzetközi helyzet- ^B ^B re vonatkozó értékelésével, a párt nemzetközi tevékenysé^^B gének, külpolitikájának alapelveivel és irányával. A kül- j^B ^B politikai irányvonalat megvalósító következetes gyakorlat ^B BB az elmúlt négy évben tovább növelte hazánk nemzetközi te— BB kintélyét. Helyeseljük és lehetőségeink szerint támogatjuk H azokat az erőfeszítéseket, amelyeket pártunk a társadalmi ^B ■ B ^B B