Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1962-10-21

I S verseny. A versenymozgalom egyik jelentős eszköze volt annak, |B9Hj m hogy 1960-ban 6 üzemünk, 1961-ben ugyancsak 6 üzemünk nyer- HH te el az Élüzeni cimet, a posztógyári kollektíva pedig az üze- flBB ■ meknek járó legmagasabb kitüntetést a minisztertanács és ■ a SZOT.Vörös Vándorzászlaját. I A szocialista brigádmozgalomnak újabb lendületet adott az ■ ezévben megtartott szocialista brigádvezetők országos tanács-I kozása és kerületi értekezlete. A tanácskozások után a kong­­^^^B ■I resszusi munkaversenyben újabb brigádok alakultak és csat- HH| ■ lakoztak e nemes vetélkedéshez. A féléves versenyértékelés ■ alapján kerületünkben 60 szocialista brigád és 19o szocia-B lista cimért harcoló brigád tevékenykedik, továbbá 5o5 mun­­^^^B ■ kabrigád van. E brigádok több mint 5000 dolgozót tömörite-B nek soraikba, közülük 252 tagja pártunknak, akik közül lo2 ■ brigádvezető. ■ S mozgalom gyorsabb ütemü továbbfejlődését gátolja, hogy a ■ gazdasági feltételeket,az uj feladatok kitűzését, a válla­■ lások teljositésének rendszeres értékelését nem biztosítják ■ megfelelően. Általában gyenge a brigádokkal való politikai B foglalkozás. Tapasztalható ezenkívül a mozgalom irányitásá-B bán, szervezésében bizonyos formális, sablonos jelenség is. B A szocialista munkaverseny területén a legfontosabb felada­■ tünk, hogy minden erővel és eszközzel támogassuk a munkás-B kollektivok e sajátos alkotó kezdeményezését és biztosítsuk B számukra a széleskörű és rendszeres nyilvánosságot. Meg kell B őrizni és fejlesztenünk kell a verseny tömegmozgalom jel le-B gét. Növelni kell a mozgalom iránti felelősséget. A szocia-B lista cimért harcoló brigádmozgalmat oly mértékben kell tá-B mogatni, hogy minél több helyen a Kiváló műhely, vagy a B Szocialista Munka Műhelye óim elnyerése lehetővé váljon. Azt B ajánljuk, hogy a műszaki és közgazdasági szakemberek is ve-B gyének részt a szocialista brigádokban, ne alakitsanak kü-B lön brigádokat, hanem csatlakozzanak a már meglévőekhez,igy B eredményesebb lesz a brigádok munkája. Szükségesnek tartjuk B_____________

Next

/
Thumbnails
Contents