Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.26.a/1)

1962-10-21

üzemeinkben azok a lehetőségek, amelyek a munka termelékeny­­ségének növelése terén a műszakilag megalapozott normákban rejlenek. Az eddig érintett kérdések rámutatnak a vállalati tervezés színvonalára is, Vállalataink többet foglalkoznak ugyan a tervek elkészítésével, abban sokat segített nekik a Politikai Bizottság 196o-as határozata. Vállalataink tervezését légin­­kább a hullámzás jellemzi. Az éves tervek elkészítésénél indo­­kolatlan óvatosságot tanúsítanak. Nem érvényesül megfelelően a népgazdasági szemlélet, nincs elég kommunista bátorság ü­­zemeink vezetőiben a tartalékok feltárására. Ennek bizonyité­­ka az, nogy a beszámolási időszakban minden évben négy-öt százalékltal túlteljesítettük az év elején nagyon feszitett­­nek mondott és hitt terveket. Előfordult olyan is, hogy az év végén indok nélkül az elért színvonal alá terveztek. Ez fékezi fejlődésünket, nem késztet erőfeszítésre, igaz viszont, hogy egyesek által annyira óhajtott "békés, nyugodt, izgal­­máktól mentes" munkafeltételeket biztosit. Érdemes megjegyezni, hog, az iparfelügyeleti hatóságok nem kifogásolják a vállalatok túlzott óvatosságát a tervezésben. Az előttünk álló feladatok megoldása még jobb munkát, nagyobb felkészültséget igényel. Nagyobb szaktudásra és műveltségre van szükség, ez egyre inkább megértésre talál üzemeinkben. A beszámolási időszak alatt közel 2ooo fő vett részt szakmai tanfolyamon, 264 járt középiskolába, 36 fő egyetemre és fő­­iskolára, üzemeink 48 főnek technikumi és 29 főnek egyetemi társadalmi ösztöndijat biztositanak. A Papírgyárban, a Kő­­olajipari Vállalatnál és a Szőrmekonfekció Vállalatnál meg­^B szervezték a technikumi oktatást. Ennek ellenére sem rendel­kezünk még kellő számú megfelelő műszaki felkészültségű káde­­^^B rekkel. üzemeinkben 855 fő dolgozik műszaki állományban. Eb­bői 55 /* rendelkezik közép és felsőfokú képzettséggel. Az ö; sz műszaki állomány 14,5 ;é-a azonban még az általános isko­­^^B ^B la 8 osztályát sem végezte el. A műszaki gárdának ez a része l^ ________________ _________________ J^k

Next

/
Thumbnails
Contents