Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1986-05-29
3. . wpwri zmu s-lenl rn 7.nn]f. középiskola tapasztalatai. Ebben az oktatási évben két osztállyal működött. Az I. évfolyamon 16 fő kezdte meg tanulmányait, abból évközben lemorzsolódott 4 hallgató. Okai: párhuzamos bexskolazas, funkció megszűnése, betegség. , ,, , a ,? f-vel A második évfolyam tavaly kialakult osztalyletszama nem változott.^ ,vfoiyamon lelkes> tanulnl akar6 hallgatók vesznek részt a képzésben, következésképen a tanulmányi legye-A6tanulócsoportos rendszerben Miködő középiskolai osztályok^i^ takésa véleményeket kimondó közösségeket képeznek. Jo kozogl saáiemre utaló tényezők, hogy egymást segítik a tanulásban, hogy a hiányzókat felkeresik, hogy egymás gondjairól tudnak, hogy h“/tanul.csoportos oktatás lehetővé teszi,a tananyag tematikus feldolgozásának folyamatossága mellett, hogy az e oadások és az osztályfoglalkozások arányát a szükségesnek megfelelően alakítsák. Továbbá nagyobb lehetőséget ad a hffiűiia személyisége mnmn ásónak folyamatos fiziemmel ki sörösére, ^ R hallgatók érdeklődők, nagy aktivitást a kongresszusi anyag feldolgozása váltott ki belőle:. A féléves vizsgán becsülettel helytálltak. , . ^ A heiskolázó pártszervezetek a hallgatók tanulmányi munkáját nem kisérik figyelemmel. Ez a képzési forma a Föl: i- Tai Bizottság 1985. nov.5.-i határozata értelmében S^unji, a következő tanévben még a jelenlegi elsősök befejezik tanulmanyalkat. 4. A.'/, előadói iroda tevékeny cége... A tagozat tevékenysége szerves része a kerületi pártmozgalomnak. Az előadói iroda, mely évek óta jól látja el «imádatát, nagy segítséget jelent a pártszervezeteknek. Több körzeti alap szervezetben vezették a "társadalmi fejlődésünk kérdései" tanfolyamot a tagozat tanárai. «- - - - ----------- ~ — ______- ^ * - - - - _ — -------— - ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*-------——-----r i ! - 7 -