Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1986-10-30
r— ”| ( -r: 1 k. | ! Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! i. iint ismeretes az MSZMP Központi Bizottsága 1986. november 19-20-i ülésén áttekintette a népgazdaság helyzetét, a XIII. Kongresszus [ 1 °ta V®eaett gazdasági munka tapasztalatait és a kongresszuson elfogadott gazdasági program megvalósítása, a VII. ötéves terv teljesítése érdekében meghatározta a fő tennivalókat. A testület a gazdasági munka megjavítása feladatainak meghatározása mellett állást foglalt az 1987. évi népgazdasági terv és az állami ^ - költségvetés irányelveiben is. j. ia arra kell vállalkoznunk, hogy a Központi Bizottság dokumentumát, a Budapesti Pártbizottság helyzetértékelését és határozatát figyelembevéve összegezzük a kerületi pártszervezetek, gazdálkodó egységek eves tevékenységét. Oly módon értékeljük az 1986. évi munkatervünk végrehajtását, hogy az értékelés azt is megmutassa, milyen irányba kell fejleszteni munkánkat, hogy meg tudjunk felelni a Központi Bizottság november 19-20-i határozata követelményeinek. Ez mai testületi ülésünk egyik feladata. A másik, hogy olyan munkatervet ^alkossunk, amely biztosítja a KB határozata kerületi végre^ hajtását, a végrehajtás segítését és folyamatos ellenőrzését. Végrehajtó Bizottságunk e célok és követelmények figyelembevételével terjeszti elő a napirend Írásos anyagaként kiküldött munkatervi javaslatot. a kerületi partbizottság az 1906. évi munkatervében meghatározottak j alapján az eltelt évben fő feladatának tekintette, idézem: a kongresszusi határozatok végrehajtásának szervezését, folyamatos ellenőrzését, a^párt vezető szerepének és tömegkapcsolatainak további erősitésct, a partdemokrácia és a mozgalmi jelleg fejlesztése utján, a VII. ötéves gazdasági, illetve városfejlesztési tervek feltételeinek, célkitűzéseinek megismertetését, elfogadtatását és a végrehajtásra való mozgósítást,- a közrendben, közbiztonságban jelenlévő negatív tendenciák visszaszorítását, a politikai munka eszközeivel az állami és társadalmi szervek, valamint a lakosság bevonásával." bx ~^