Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1986-10-30

r ~-- ÜÉ—lWfcw I [ *- 2 TM A különböző vezető beosztásokban még sok a "lojális" vezető, ai.i a helyi politikai munka gyengesége következtében nem tanusit hatá­rozott, nyilt kiállást a párt politikája mellett. Nincs mindig összhang a káderpolitikái elvek és a kádermunka gyakor­lata között* Növekedtek a vezetőkkel szembeni követelmények, a vezetői munka minden területen nehezebbé vált, ,v megváltozott körülmények kor­szerűbb vezetést, konstruktivabb, vállalkozóbb szellemű vezetőket kivannak minden szinten. A vezetői munka az utóbbi években a politikai közvélemény érdek­­/-v lődésének középpontjába került. Társadalmi, politikai, gazdasági és szellemi életünk változása, a szocialista demokrácia szélese­dése, a döntési jogkörök decentralizálása a vezetői munkát a köz­vélemény reflektorfényébe állította. A XIII. kongresszus már utalt arra, hogy a társadalmi élet válto­zásaihoz, a politikai követelményekhez kell igazítani a kádermunko módszereit és eszközeit, üzen követelményeknek tett, illetve tesz eleget a KB 19G6. március iG-i határozata. I. A vezetők felkészültsége és alkalmassága, a káderhelyzet alakulá­sa az egyes területeken A kerületi pártszervek-, szervezetek és a kerületi pártopporatus káderhelyzeto, A kerület közel 90O választott tisztségviselőjének /alapszóeveze­ti vezetőségi tagoktól a kerületi pártbizottságok tagjaiig/ döntő többsége alkalmas feladatai ellátására. Nőtt a középiskolát, fő­iskolát, egyetemet végzettel; aránya, emelkedett a felső és közép­fokú politikai végzettséggel rendelkező!, c.tárna# a pa rtmunluinoz szükséges ozakisme retek azonban több holdon hiányoznak, part­tisztségviselők 90 át az ellenforradalom után vették fel a párt­ba. 1905-ben 1900-hoz viszonyítva csökkent n 30 év alattiak arányé a pártbizottságokban, párt vezetőségekben. A nők ni nys ..,0 i emelkedőt. *I----—----2

Next

/
Thumbnails
Contents