Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1984-05-31
Rendkívül sokfajta igényt támaszt a társadalom a KISZ-szel szemben, de ez KISZ-vezotők nélkül nem megy. Az üzemek igyekeznek megteremteni a feltételeket; részint félálláshan dolgoznak KT.SZ-titkárolc, esetleg látszat gazdasági feladattal bizzák meg, de ez nem használ a KISZ tekintélyének, A végrehajtás szintjére /üzem,kerület/ több hivatalosan függetlenített státuszra vall szükség. A II, fejezetről: /az elhangzott javaslatok tükrében/ Lényegesen gyengébb része a dokumentumnak, mint az I. fejezet, A feltárt problémákra nem mindenütt tér vissza, vagy pedig elnagyolja /támogassa,,,, fordítson rá nagyobb figyelmet.,., tekintsék át,., ^ s t b , /- Bele kell fogalmazni a dokumentumba, hogy minden fiatalokért történő intézkedés csakis a fiatalok alctiv részvételével történhet,- Vegyék figyelembe a dokumentumban, hogy az ifjúság rétegeinek a gondjai eltérőek, ezért a hozott intézkedéseknek is dif f ei’enciáltnak kell lennie,- Olyan bérszabályozást kell bevezetni, amelyben a jobban dolgozó többet keres, a rosszabban kevesebbet /kortól függetlenől/.- Vissza kell adni a munka becsületét, mórt a fiatalok tudatában az értékek összezavarodtak /érnek a vállalati gmk-k sem használtak/,- Olyan embereket kellene példának állítani, akik jól dolgoznak és akik anyagilag is elismertek /ez feltételezi a 8 órai munka rendes megfizetését/. Nem szabad erősíteni azt a tendenciát, amely kialakulóban van, hogy "vagy társadalmi munka, vagy pénzkeresés". Ez az alternatíva cinizmushoz, kiábrándultsághoz vezot,- Az üzemi pártszervezetek a főiskolai, egyetemi pártszervek megerősítését szorgalmazzák. /Ennek oka, hogy a fiatal pályakezdők világnézetében alapos hiányosságokat, téves nézeteket tapasztalnak. Gyakori az is, hogy eleve előítéletekkel érkeznek a munkahelyre, aminek a "ledolgozása" sokszor hosszú időt vesz igénybe/.- A pártszervezetek saját munkájukban a fiatalok alaposabb megismerését tartják szükségesnek. Nyitottságra kell törekedniük - mondták. Bátrabban kell szembenézni azokkal a hibákkal, amelyek a szocializmus építés során előjönnek és szövetségesnek tekinteni a fiatalokat ezek kijavításában. I-------------«----------------1 ■* r n ! „ h _ *