Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1984-05-22

n : El kell mondanom, hogy tartalmaz a mi elgondolásunk né­hány olyan szempontot, melynek megvalósíthatósága más szervek fogadókészségétől függ. Az előzetes elgondolás általunk optimálisnak tartott elképzeléseket is tartal­maz, azonban az élet diktálta változásokra is számolnunk kell. . A Fővárosi Tanács VB. Pénzügyi Főosztálya, valamint a Tervgazdasági - és Munkaügyi Főosztály jelezte, hogy nem tudnak résztvenni a mai együttes ülésen, és az alábbi a véleményük az előterjesztésről: Az anyagot többnek minősítik, mint egy előzetes elgondo­lást. Javasolják a két testületnek, hogy számszerüség vo­natkozásában ne történjen határozathozatal. Kérdést tett fel: Dr. Beji Szabó Dezső, Gyebroszki Andrásné, Dr. Budai Ká­roly, Ott Sebő, Szűcs Károly, Kökény Sándorné, Vasvári Antal VB. tagok Válaszol Rozsnyay Béla általános tanácselnök-helyettes VITA DARÁZS LAJOS: A kerületi Pártbizottság Gazdaságpolitikai MunTzáFTzott sága az előter je sztést megtárgyalta, s a követ­kező megállapít ást tette: Célszerű és hasznos a tervezés jelen szakaszában is kikér­ni minél több szervezet képviselőjének a véleményét, a nyílt várospolitika jegyében. A VII. ötéves fejlesztési terv elő­­zetes elgondolásai hűen tükrözik azokat a szükségleteket, melyek kielégítése a lakosság életkörülményeinek jelentős javulását, a városrész további dinamikus fejlődését bizto­síthat j a. 4 Helyesnek tartjuk az időskorúak, és a fiatalok életkörülmé­nyeinek j av it ás át szolgáló intézkedések meg tételét. Támogatjuk és szükségesnek tartjuk az általános rendezési terv elkészítését, melynek egyik fő szempontja legyen a környezetvédelem, a turizmus feltételeinek megteremtése. Folytatódjék a tömeges lakásépítés, nyújtsunk nagyobb se­gítséget a szervezett magánerős lakótelepek és családi házak építéséhez. Fontos, hogy az építkezéssel párhuzamo­san kerül jenek átadásra az alapél látást biztosító kereske­delmi és szolgáltató egységek. Fontos, hogy a kerület pe­remrészein is a lakossági ellátás színvonala emelkedjen. Kiemelt feladatnak tartjuk a kerület közlekedési koncep­ciójának kidolgozását, rövid és hosszútávú intézkedések bevezetését. |-----“--J ma*** - -#- 3 ~

Next

/
Thumbnails
Contents