Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1984-12-13
így a pártértekezlet már célul tűzhette ki a peremrészek gyorsabb ütemű fejlesztését, az egyes kerülőt részek ollót á.-o. színvonala közti különbségek csökkentését. Az ágazatok fojlosztését és arányait a kommunális, művelődésügyi, kereslcodelrr.l-szolgáltató és egészségügyi feladatok sorrendjében állapította meg. A tervkoncepcióban nagy hangsúlyt kaptak az időskorú lakosság ^ és a fiatalok életkörülményeinek javitását célzó feladatok, A nagy fejlesztési feladatok mellett megfelelő pénzeszközöket biztosítottunk az apróbb, de a közérzetet befolyásoló hibák javítására, feladatok megoldására. Az államigazgatási munka korszerűsítésének, a hatósági munka javításának feltételeit is biztosítani kellett, Szükségessé vált a társadalmi munka új formáinak bevezetése, különös figyelemmel a lakótelepi parkok, gépkocsiparkolók kialakítására, az útprogram és a felszíni vizelvozetós feladatainak végrehaj tására, A tervkidolgozás során felhívtuk a figyelmet arra, hogy a VI, ötéves terv a korábbiaknál rugalmasabb, nyitottabb, nagyobb alkalmazkodást igényel mind az igények, mind a megvalósulás oldaláról. Egyben a tervben biztosítani kellett a következő tervidőszakra való átmenethez szükségos feladatokat és pénzügyi feltételeket /területelőkószitós, megfelelő műszaki kószültsógű átmenő állomány/. /''' A célok és feladatok ismertek és elfogadottak a lakosság és a dolgozók körében. Ennek alapján tovább erősödött a társadalmi összefogás. A vállalatok, intézmények, mezőgozdasági termelőszövetkezetek és közös vállalkozások hozzájárulása o fejlesztő-, si feladatokhoz a nehezedő gazdasági körülmények elllenóre sem csökkent. A társadalmi összefogás értéke meghaladja a 300 millió Ft-ot. A kerületfejlesztés többcsatornás rendszerében 1981-85 években összességében minTegy 7 milliárd Ft értékben gyarapodik kerületünk, A tanács infrastruktúrához tartozó jolentősobb fejlesztések továbbra is a Fővárosi Tanács forrásaiból épülnok, mintegy 3,5 milliárd Ft összegben. Ezt egészítik ki helyi tanácsi fejlesztések /közel 500 millió Ft/„ A vállalati beruházások a 3 mii-L--------J r n [ - 14 -