Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1984-12-13

r n :- u -A pártszervek- és szervezetek a gazdaságpolitikai irányítás szé­les eszköztárának helyes alkalmazásával, a párttagság felkészítésével és a dolgozók széles rétegeinek - tömegszervezetekkel együtt szer­vezett - mozgósításával eredményesen segítették a XII. kongresszus határozatainak valóraváltását. Az elkövetkezendő években a gazdálkodás külső- és belső feltételei­ben nem várható lényeges változás. A népgazdaság egyensúlyi helyzete továbbra is megköveteli az eddig kibontakozott kívánatos folyamatok továbbvitelét, újabb tartalékok feltárását és mozgósítását a gazdasági feladatok teljesítésében. Szigorú következetességgel kell biztosítani a népgazdasági szüksóg­­leteknek megfelelő igények érvényesülését a közép- és z'övidtávu ter­vekben. A gazdálkodó szervezetek növeljék a gazdaságos tőkés exportjukat, illetve ahol eddig nem volt tőkés export, ott termékfejlesztéssel, piackutatással tegyék alkalmassá egységüket jól értékesít­hető termékek gyártására és exportjára. Az ipari vállalatok és szövetkezetek kiemelten foglalkozzanak a mun­kaerő megtartását célzó intézkedések megtételével, szakmai felké­szültségük követelmények szerinti alakításával és a hiányzó munka­erőt pótlő fejlesztésekkel. A pártszervezetek és a gazdasági vezetők biztosítsák a vállalati törvény módosítása, az irányítási rendszer továbbfejlesztése fela­datainak széleskörű megértetését és maradéktalan végrehajtását. Fejlesszék tovább belső szervezeti- és ösztönzési rendszerüket. / L.—--x— —J- - -— -- — --- ~ --- • — - - -— — — -—■— — ----— -—

Next

/
Thumbnails
Contents