Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1983-02-24
- A XX. kér, Tanács pártvezetősóge 14 %-ban tervezett munkás - tagfelvételeket, összdolgozói vonatkozásban azonban ezt szükséges lenne megemelni 33 %-ra.- A Pedagógus pártvezetőség összedolgozói között a munkások aránya közel 25 %-os. Az 1984-es tagfelvételi elképzeléseik között 10 %-os munkás tagfelvétel szerepel* Az arányok alap^ ján indokolt lenne e területen is lépéseket tenni. Az intézményi pártbizottságok, pártvezetőségek arányainak kialakitásában továbbra is a jellegüknek megfelelő összetételt kell ^ érvényesíteni. 4./ A tagfelvételeken belül az eddigieknél sokkal következetesebben kell javitani a fiatalok arányát. Elsősorban az ifjúsági mozgalomban már kipróbált, vagy más tömegszervezetben dolgozó, arra alkalmas fiatalok felvételét kell kezdeményezni. Törekedni kell arra, hogy a KISZ-tag fiataloknak lehetőleg a KISZ alapszervezet legyen egyik ajánlója. Továbbra is figyelmet kell fordítani a 18. életévüket betöltő, végzős középiskolai tanulók legjobbjainak párttag felvételére is, A párttagság arányainak elemzése során általános az a tapasztalat, hogy igen alacsony a 30 óv alattiak száma. A tagfelvétel terve^ zésekor különös gonddal szükséges vizsgálni a meritési lehetősé-i geket. Az összdolgozókon belüli fiatalok aránya - következetesebb munkával - a jelenlegi felvételi arányoknál nagyobb lehetőségeket mutat, A terveket vizsgálva megállapítható, hogy szinte nincs egyetlen pártbizottság, pártvezetöség, illetve alapszervezet, ahol a fiatalok felvételi aránya a határozatban megfogalmazott - felvettek kétharmada - követelményeknek megfelelne. Az átlagosnál is alacsonyabb a fiatalok párton belüli aránya az alábbi pártbizottságok, illetve pártvezetőségek területén: Kontakté Alkatrészgyár 6,8 % Hazai Fésűsfonó 4,1 % Oahn Ferenc Kórház 5,5 % Csepel Autógyár 2,sz.Gy. 5,5 % XX. , Tanács 5,4% Pedagógusok 8,1 % » / • a L----—p----d ■■ —- -- —----- — - - —- - * - —-------------------------------------------------------------------------*— r i \ - 5 -