Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1979-03-01

r n n. A taggyűlésekről: A beszámoló taggyűlések 1979. január 9. és február 28. között - zömük­ben február hónapban - kerültek megtartásra, összesen 102 alapszerve­zetnél. Nyolc pártvezetőség küldöttértekezleten illetve összevont tag­gyűlésen adott számot munkájáról. , A beszámolók tartalmáról: A vezetőségek eleget tettek beszámolási kötelezettségüknek. Beszámoló­ikban a legfőbb kérdéseket tárgyalták. Számot adtak az elmúlt évben vég­­^ zett munkáról, az év során Mdolgozott párthatározatok végrehajtásáról. Túlnyomó többségük törekedett arra, hogy elemezze a munkát. Három fő kérdés köré csoportosították a mondanivalójukat: 1./ Az üzemi, intézményi pártszervezeteknél döntően a gazdasági tevé­kenységet segítő és szervező munkára, illetve a KB. ülés alapján az 1979-ben előttük álló főbb feladatokra tették a hangsúlyt. Valamennyi beszámoló x'észletesen foglalkozott a Központi Bizottság 1978. áprilisi, valamint decemberi határozatából adódó helyi tenni­valókkal. Az üzemi pártvezetőségek küldöttértekezleteiken nyomatékkai szóltak termelőegységük feladatairól, a cselekvési programjaikban foglal­takról /pl,: Sorvas a rekonstrukció, Kontakta az export és rekonst­rukció, Közúti a munkaszervezés sürgető feladatairól/. E küldött­értekezletekre a cselekvési programok mellé gazdálkodási tervet elő­segítő igazgatói intézkedési tervek is készültek. A küldöttérte­kezletek konkrét programot adtak ezzel pártszervezetük alapszerveze­­teijfnelc, amit azok hasznosítottak beszámolóikban, valamint a taggyű­lési vitákban is. A Pártbizottsággal rendelkző üzemek beszámoló tag­gyűléseit kibővite"t^’ártbizottsági ülések előzték meg, ahol a cselek­vési programok elfogadásra kerültek és jó vitaalapot adtak az alap­szervezeteknek beszámolóikhoz és saját terveik kialakításához is. A közvetlen kerületi iráryitásu pártszervezetek a kerületi cselekvé­si programra alapozták az 1979. évi feladatok kialakítását. Hiányosságként meg kell említeni, hogy néhány kisebb pártszervezet­nél a gazdálkodás számszerű mutatóit és egyes jelenségeket tárgyal­tak. L------- J

Next

/
Thumbnails
Contents