Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1978-06-22

r . n A marxizrau3-leninizmu3 alapvető elméleti tételeinek és főbb törvényszerűségeinek tanításánál egyik alapelvünk volt, hogy a fogalmi apparátus élő alkalmazása érdekében, azokat az adott kor társadalmi valóságába ágyazzuk„ A történelmi háttér bemuta­tásával, az összefüggések teljósebb feltárásával a társadalmi gyakorlat ellentmondásait is értő, annak forrásait is i'.nerő gondolkodásmód és tudós kialakítására törekedtünk. II. Az elmúlt tanév során az Oktatási Igazgatóság és a kerületi PB. munkatervében megfogalmazott követelmények arra ösztönöztek bennünket, hogy kiemeljük az ideológiai munka néhány olyan cső­­^ mó pontját, amelyben korunk társadalmi haladásának fontos kérdé­sei integráltan jelennek meg. Ezeknek feldolgozása., értelmezése komplexitást kiván a szocialista tudatformálásban. 1./ A történelmi fejlődés mai szakaszában a kommunistává neve­lés eig£ik elengedhetetlen feltétele a szélesebb kitekintés, \/ a nemzetközi méretekben való internacionalista gondolkodás. Ezért nagyobb hangsúllyal foglalkoztunk a nemzetközi forra­dalmi mozgalom fejlődését meghatározó erőviszonyok átfogóbb bemutatásával, az osztál/harc uj vonásaival, korunk munkás­­mozgalmának főbb irányzataival. Arra törekedtünk, hogy hall- O gatóink a nemzetközi összefüggésekbe ágyazva helyezzék el és vizsgálják hazánk társadalmi valóságát, fejlődését^ En­­nek jobb megértetését hasznosan szolgálták: ~ A N.O.SZ.F. 60. évfordulójával kapcsolatos propagandis­ta tanácskozások; az SZKP. hat évtizedes harcának és ered­ményeinek bemutatása, méltatása a politikai vezetőkép­zés különböző szintjein és területein./Erről külön je­lentésben beszámoltunk./ ~ A világ kommuniata és munkásmozgalmának elméleti, poli­­frikai kérdései napjainkban cirnii továbbképző kollégium rendszerezett áttekintést nyújtott a résztvevőknek a L_ ---­­J i

Next

/
Thumbnails
Contents