Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1975-10-23

:- 2 -A kérdésre vonatkozó megfelelő rávezetéssel azonban dolgozóink érzik, értik és tudják, hogy miről van sző, de oz inkább az ősz­­tönösségből adódik. Elviekben tisztázott az is, hogy a szocialista demokrácia a hata­­lom gyakorlásának jelentős eszköze és módszere éa hogy a dcaokrá­­cia, a jogok és kötelességek egységét jelenti, a közösség érdekét fejezi ki. Ezzel szembon mégis, szinte teljes ogésiébon csak a jogokról esik szó,- A beszélgetéseknél megfogalmazódott az is, hogy a téma igen aktu­ális, mivel n felsőbb pártszervolc, sőt a XI. Kongresszus is fog­­^ lalkoztak a demokráciával. Elhangzott, hogy önnek ellenére a jelen időszakban "divatos" ezzel foglalkozni, csak éppen a t-rtalom nem tisztázott. A szocialista, üzemi és munkahelyi demokrácia szükségességét senki­­som vitatja, de a gyakorlatban mégsincs teljesen ■ holyén.- Úgy fogalmaznak, hogy "fönt" intézkednek és igénylik, "lont" azonban bár a kritikai lehetőség adott, a véleményt elfogadják, do nem sokat tesznek, II. A^zocd^aliés^»í»L^he^Cjgyjj-.?.s_u_L-'.sánqk formái. mdfezeroi, és_j>roblémái.-­­... /<->- A csoportos beszélgetések összességében bizonyították, hogy minden területen "élnek" azok a fórumok és módszerek, amelyek a demokrá­­^ oia érvényesülését biztositják. Ezek ssinto döntő többségben meg­­egycznek, kivételt a szövetkezetek képeznek. Megfogalmazódott, - amit általánosának lehet tekinteni - hogy dol­gozóink a közvetlen fórumokat, csen bőiül is a kisebb közösségek­ben tartott termelési tanácskozásokat tartják a legkedvezőbbeknek, a lóg eredménvesebboknok. Kritikai észrevételként és javaslatként hangzott el, hogy azokat, a jövőbon a kisebb gazdálkosági egységok szintjén, do a felelős felsőbb gazdasági vezetők részvételével kollone megtartani, r n (__ 1------—I

Next

/
Thumbnails
Contents