Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1973-10-11

i * ~ 5 ~ A fizikai dolgozók között végzett párttaggá nevelés az embe­rekkel való foglalkozás csökkent. Egyes pártszervezetek'az ott dolgozó kommunisták a pártépitóst nem tekintik feladatuk­nak, Ez évben felvettek között csökkent a nők és a fiatalok aránya, A munkaerő hullámzása is erősebben jelentkezett, sok fiatalt érintett. Pelmerül olyan mőgitélés is, hogy magasabb követelményeket támasztunk az újonnan pártba kerültekkel szem­ben, ugyanakkor a pártban már régebben bent levők aktivitását nem ilyen következetesen kérjük számon. Arra kell törekedni, C' hogy a tagfelvételi munka járjon együtt az egész párttagság politikai aktivitásának növelésével. íl nagyüzemekben és a fizikai dolgozókat foglalkoztató üzemek­ben a politikai követelmény szinkronban tartásával, a tagfelvé­telek számát növelni kell. Az üzemi pártbizottságok helyileg vizsgálják meg a tagfelvétel csökkenésének okait. Heg kell szilárdítani azokat a pozitiv vonásokat, amelyek a Politikai Bizottság 1972, novemberi határozata végrehajtása alapján mutatkoznak, növelni kell a felvételek saámát a fizi­kai dolgozók körében úgy, hogy a nők és a fiatalok száma is j O növekedjen. Ezzel összefüggésben a KISS és szakszervezetek aktívabb te­vékenységét kell szorgalmazni, I - I . : II. Határozati javaslatt 1./ A Végrehajtó Bizottság megállapítjat hogy a tagfelvételi munkában a X, pártkongresszus éta hozott határozatai helye­sek és továbbra is irányadóak. I.íegerősiti a VB által - a párttagság 1972, évi összetételének elemzése alapján, va­lamint a Politikai Bizottság 1972. november 21-i határo­zata alapján - elfogadott feladatokat, és felhívja a fi­gyelmet azok következetes végrehajtására.- i $: 1 r n ______- - - —- ■ —— - - - — — - - - ———— ,

Next

/
Thumbnails
Contents