Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1972-03-01
A vizsgálat időpontjában megállapítottuk, hogy az egy-ég kulturáltsága megfelelő, állrfogyasztáe nincs, csalt iilőfogyasztás, III.osztálya árakkal. ■ , Naponta 100 fő részére végeznek közétkeztetést, melyet 50 /*- an nyugdíjasok, 50 %-ban a .Motoröntvénygyár dolgozói vesznek igénybe . A csoportos beszélgetéseken elhangzott,észrevételük, valamint a kerületi Rendőrkapitányság megkeresése alapján vizsgáltuk annak lehetőségét, hogy a sötétedés beálltával, amikor nagyobb mód van arra, hogy a bisztróból kijövő vendégek zavarják a kornyék lakosságának nyugalmát, a vendéglátó egység nyitva tartami idejét korlátozzuk. A szövetkezet vezetősége felé javasoltuk az egység záróráját^ hétköznapokon 22 óra helyett 20 órában, szombat és vasárnapokon 25 óra helyett 21 órában megállapítani. Javaslatunkat nem.fogadta el a szövetkezet vezetősége azzal az indokkal, hogy.a nyitvatartási.idő megváltoztatása veszélyezteti az üzlet gazdaságés üzemelését. Amennyiben a bisztró jelenlegi nyitvatartással nem üzemelhet, úgy kénytelenek azt megszüntetni és termelő részleggé átalakítani. ' Vendéglátó egység a harmadik ötéves terv időszakában a lakossági igények figyelembe vételével épült. Az üzlet belső kulturáltsága jelenleg is kielégítő, s kerületi lakosság ellátása szempontjából nem volna helyes, ha a pensszo- O kát úgy oldaná meg a szövetkezet vezetősége, hogy megszüntetné az egység működését, ezért inkább.hatos ági úton kívánjuk felszámoltatni a meglévő problémákat. A lakossági panaszok megszüntetésére a kereskedelmi osztály további intézkedéseket tesz, ez ellenőrzések számát növeli, £ legkisebb szabálytalanságok esetén az üzlet vezetőjével szemben eljárást kezdeményez.- A Hunyadi téri zöldségbolt áruellátása messze elmarad az igények-, tői. A helyzetet súlyosbítja, hogy igen udvariatlan a kiszolgálás. A zöldség- és gyümölcsboltot a 'Délpesti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet működteti. I_______________«----------------------J —— — -—- - - - m * ... - — - ------- ----—---------------i— ---------------------—i —■ "1