Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1971-03-04
f n — b — fietal házaspárok, családok lakják, valójában jogcimnelkuli bérlőknek kellene tekinteni őket. A felmérések befejezése után a kerületi IKV és Lakásügyi Osztály szoros együttműködésével a jelzett problémákat felül kell vizsgálni, és s szükséges intézkedéseket meg kell tenni. A felmérés eddigi tapasztalatai alapján szép számmal tapasztalható komfortizálás növekvés, ami annak következménye, hogy ^ e bérlők az IKV engedélyével fürdőszobát, WC-t, gázfűtést, g-zboylert szereltek be lakásaikba saját költségükön. Találkoztak azonban engedély nélküli belső átalakításokkal is. Az is megállapíthat*, hogy a lakósok nagy része rendszeres lakáskarbantartási kötelezettségének nem tett eleget, k felmérés során rengeteg belsőleg ^xaays-olt piszkos bérleményt találtak az IKV dolgnzfi. Tisztelt Végrehajtó Bizottság! ^ Tájékoztatómban inkább az előttünk álló és megoldásra varó feladatokról tudtam beszámolni, mint a feladatok végxehajtásánek tapasztalatairól. Ennek oka, hogy a jelzett információkon kívül a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága részéről eddig semmi konkrét feladatot nem kaptunk, és az uj kormányrendeletek . Budapestre vonatkozó végre na jtási utasítását a Eőv. Tanacs 197t. február 25-én hagyja jóvá. Budapest, 1971. február 25, Dr..Ács Iván s.k. V,B. elnökhelyettes |_ - -J