Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1970-04-02
r ‘ i- 3 -i-. közérdekű, bejelentések ■nagyobb részét _ továbbra is tanácstagi beszámolókon teszik meg. a szakigazgatási szervek hatindorx íje..-ui megválaszoljak a bejelentéseket és amennyiben az int 33K jo.os más szerv hatáskörébe tartozik a bejelentést atteszik a natílkörre 1 és illetékességgel rendelkező Államigazgatási szervhez. * közérdekű bejelentést,, tevő az e mély felfedésének kérdésében korábban meglevő feszültség oldódott, az erre vonatkozó rondeikezéseket az ügyintézők ismerik és a Minisztertanács elvi alias! oglakásának értelmében járnak el. /Korubean ezen a területen a Jogszabály -rendelkezések értelmében a közérdekű be jelentőst _t,.vo kilétét, kérelemre az eljáró dolgozónak fel kellett fednie, a ^ Minisztertanács állásfoglalása világosan tisztázta est a .< jr.k£ o és ma már tiltja a bejelentést tevő nevének kiadósat./ ^ h Közérdekű bejelentések és panaszok a táncosnál először a központi. ügyiratkezelő irodába érkeznek. Innen csak úgy jutnak az egyes szakigazgatási szervekhez, ha az ügyirat okát előzőleg a titkárság panaszúg,y i 6lőadója átvizsgálta 3S a panaszokat as áöz jrduku jelentéseket megjelölte, illetve nyilvántartásba vette. kz egyes szakigazgatási szervekhez érkezett KB és peaszügy eket külön is regisztrálják. Int ézkedésük eíienőrzjs oről az osztály v«zetők és a titkársági panaszügyi előadó gondoskodik. l\ vb-elnökhöz érkezett panasz jellegű ügy irat okról az elnöki iktatókönyvben rs vezetnek ry ilvántartást. & panaszok érdemi intozasaso után az osztályok a végzett munkáról kötelesem értesíteni a panaszügyi előadót, aki a központi nyilvántartásban a panasz elintazasot bejegyzi. k panaszagyi előadó nyilvántartási és határidőbetartasi feLdatan kívül esetenként éraemben is résztvesz a munkában, a sajat hatáskörben elintézett panaszokról tájékoztatásokat, válaszleveleket készít, szükség esetén helyszíni szemlét is foganatosít. a Végrehajtó Bizottság vezetői rendszeresen tartanak fogadonapokát; ^ melyeken személyesen meghallgatják a hozzájuk forduló panaszkodó állampolgárokat és amennyiben azonnali szóbeli t ájékoztatás ^neta elegendő, a panaszt Írásban felveszik és a panaszügyi iktatón keresztül kivizsgálásra megküldik a szakigazgatási szerveknek. h. panaszügyek intézéséhez hasonlatos eljárás történik a közérdekű bejelentéseknél is. a panaszügyi előadó és az osztályok panaszügyi tevékeny súgót a Végrehajtó Bizottság minden olyan esetben megvizsgálja, /amikor egy - egy oszt tly munkája szerepel a vb-ülésen napirendi pontként, a Fővárosi Tanács V.B. instruktorai rendszeres kapcsolatban vannak a panaszügyi előadóval,vele időközönként megbeszélést tartanak, munkájáról megteszik észrevételeiket. ^z ügyészségnél a panaszok, nyilvántartása a 11/1963* sz. Legfőbb Tglszi utasításnak megf e leloe’n a"z alt alános felügyeleti lajstrombar történik, amelyben a panaszos neve, lakhelye, a .. anasz tárgya, érkezési napja és előadójának neve van feltüntetve. Meg állapítható az is, hogy a kérdéses panaszügyben mikor es milyen ügyészi intézkedésre /óvas, felszólalás, figyelmeztetés, orvoslásra irányuló intézkedés, felelősségre von is , szignalizació, cittas j tas stb,/ kerül sor. * ___H:____J _ . . ■ -- ... -- —_. — « _ - - - - - --- —- ■ - — f