Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1969-02-06
1968-ban 55 összbüntetési ügyünk volt, melyből 3^ ügyészi indítványra indult, 12 ügyben a biróság hivatalból hozott összbüntetési Ítéletet, 5 ügyben a feltételek hiánya miatt mellőztem:az összbüntetési indítványt, mig 3 ügyben áttételre került sor, A szakági ügyész tevékenységét a III* sz* statisztikai táblázat tartalmazza, mely többek között a fellebbezési óvások számát is feltünteti, A bejelentett és már elbírált óvások közül összesen 1 ' 19 ügyben 19 személlyel szemben a bejelentett óvások eredményesek voltak. Eredménytelen volt összesen 11 ügyben 15 személlyel . szemben fellebbezési óvásunk. Az év végéig a további óvások eredményessége jogerő hiányában még nem ismeretes® A szabálysértési Kódex életbelépése után a büntető ügyek alakulásában pontosan még le nem mérhető csökkenés következett be, ^ Az erőszakos, garázda jellegű büntette:: Ítélkezési gyakorlatában a bíróságokat ért bírálat'óta számottevő és lemérhető eredmény nem következett be, V, A jogalkalmazás jogpolitikai elveinek érvényesülése^ A 3221/1963,/V•3o/ számú kormányhatározat évekre iránymutatást ■. adott az általános, a büntető é$ polgári törvényességi felügyelet jogalkalmazása tekintetében. Általános felügyoleti vonalon fő feladatunknak a jogszabályok egységes értelmezését és alkalmazását tekintettük. További feladatként vizsgálataink és panaszintézésünk során a konkrét törvóhysértéek megelőzését, ezek feltárását, okainak ^ kiderítését, jelzését és orvoslását alkalmaztuk. Büntető vonalon a felelossógrevonás módjának és eszközeinek megválasztásával a revízió során differenciáltan éltünk. Ezen a téren 1968-ban komolyabb eredményt azért nem sikerült elérnünk, mert az elkövetett cselekmények közül olyanok csekély számban fordultak olo, amelyben fegyelmi?:vagy társadalmi bírósági cljárástlehetetf volna kezdeményezni. Társadalmi bírósághoz •átvehető ügyünk nem is volt, fegyelmi eljárásra 12 ügyet, Btk* £o« §~os figyelmeztetésre 66 ügyet, Be. 192, §-os tárgyalás nélküli pénzbüntetésre 25 ügyet tettünk át® Több ügyben tapasztaltuk, hogy az elterelés feltételei formánnak, azonban mire a nyomozás befejeződött, az elkövető kilépett munkahelyéről• A büntető útról való'elterelés lehetősége a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után csökkent, mert a bűnüldöző ;szerveknek nincs módjuk az 5oo,-Ft~on aluli káros*, oltere-lésére, A törvényhozó ugyanis a tulajdon elleni szabálySertések értékhatárát 5oo.-Ft-nál vonta meg. L _ J I I 6 -