Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1968-11-28

- Növelni kell a tömegpolitikai munka hatékonyságát.- A jelenleg meglévő nyíltabb, őszintébb, kritikusabb légkör javítását,- Fokozottabban kell törődni a párttagság és a dolgozók egyéni problémái­val, megismerésével és segítségnyújtással, *' Javítani kell a pártcsoportok munkáját és a tömegszervezetben dolgozó kommunisták tevékenységét. \ A taggyűlések tapasztalatai bizonyították, hogy a kommunista gazdasági vezetők politizálóbban végzik irányitómunkájukat, azonban a kommunista példamutatásra, helytállásra, a különböző kérdésekben való konkrét állásfoglalásban további tennivalókra még szükség van0 ^ Egyértelműen pozitív, hogy e jelentős erőt igénybevevő feladatok mellett, meg­oldottunk aktuálisan jelentkező és a munkátérvben rögzített feladatokat is* Elcsúszások, lemaradások nem történtek. Bizonyította ez a munka a pártvezető­ségek jó munkáját, személyes példamutatását. A beszámolók egy részében szó esett a kerületi Pártbizottság irányitó munkájá­ról is, A felvetett észrevételek elvi és következetes irányítást nagyon pozi­tívan fogadják, egyes helyeken probléma még a tájékoztatás kérdése, reszort felelősökkel való foglalkozás, csökkentsük a kötelező taggyűlések számát stb, menetközben felismerte Pártbizottságunk, és azt a PB, munkastílus anyagában ^ érvényesítette. A korábban megválasztott munkabizottságok felelősségteljes munkát végeztek, A jelölőbizottságok.körültekintő és alapos munkával alakították ki az uj vezető­ségeket. A választások eredményei mutatják, hogy a cserélődés nagyobb mérvű volt, mint a korábbi elképzelések. A titkárok 28,3 %-a az elkópzelét 13 %-kal szemben, a vezetőségi tagok 3^-,4- %—a a 22 %-kal szemben cserélődött ki, A választások demokratikusan, titkosan történtek, /l.sz. táblázat/ A jelölőbizottságok káderelőkészitő munkájuk soréin, a párttagság mintegy 35 %­­ával beszélgettek, A párttagság nagyon kritikusan és őszintén tett javaslatot, mondott véleményt a jelöltekről. Éles viták is jelentkeztek egyes személyek I.___ « - - J í r n f - 8 -­­- -----­­- --- — - -- - — -- - - — --------- - - - - - --------------------—------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents