Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1968-11-14

* - * Elhangzott az is? hogy sajnos az imperialista propaganda ma már nemcsak a kispolgári elemek, hanem a munkások között is hat. Ehhez tápot adnak azok a kisebb hibák is, melyeket a mindennapi életben elkövetünk. Felvetették azt is, hogy a turizmus, a "tájak" fényképezése igen sok lehető­séget nyújt a kémkedésre, A XX/5-ös körzet taggyűlésén felvetődött, hogy sok a suttogás esetenként, újabb emelkedő árakról, s ez is a fellazitási politika része. Elhangzott olyan észrevétel is, hogy az Sz.E.R. elleni védekezés hatásos ellenszere az azonos időben sugárzott jó, szórakoztató magyar rádióműsor. Megemlítették, hogy sok esetben az is a fellazítás malmára hajtja a vizet, hogy az egyes változásoknál, eseményeknél a nyugati rádióadók azt jó olőre jelzik, s kommen­­tálva felhasználják propaganda céljaikra, s nálunk a tájékoztatás késik, A fellazitási politika ^hatásaként kerületünkből is történtek és történnek disszidálások. Ezek száma az ellenforradalmat követő időszakhoz, képest lé­nyegesen csökkent, az elmúlt években stagnáló tendenciát mutat. Kerületünk ifjúságának egy kisebb részénél jelentkezett a nyugati életformát majmoló huliganizmus és hippi mozgalom megnyilvánulásai. Ezek r.. csoportba verődött fiatalok részben a Kossuth Lajos utcán a filmszínházak, és művelődési házak, valamint.az ifjúsági klub környékén randalíroznak, gyakran verekedése­ket provokálnak, /-N Kerületünk értelmiségi rétegeinél éppen a megélénkül keletnyugati kapcsola­tok, a kiutazások számának növekedése következtében, jelentkezik még a nyuga­ti életforma és technika egyoldalú dicsőítése. Gyakori az olyan kijelentés, hogy inkább kifizetik a kétszeres vámot, de inkább nyugati gépet vásároljanak. Ehhez a szemlélethez hozzájárulnak országos viszonylatban a tudományos szin­­poziumok, ahol jelentős nyugati^tudósok előadásaikat nemcsak a tudomány, ha­nem a kapitalizmus eredményeinek dicsőítésére is felhasználják. Torzulás jelentkezik az értelmiség egyes köreiben a hazafiság tartalmi meg­ítélésében. Szívesen foglalkoznak a polgári demokratikus forradalom 1948-as szabadságeszméjének kérdéseivel, a polgári forradalmak nagyjainak példaképül állításával, I_______-_______J

Next

/
Thumbnails
Contents