Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/4)
1968-07-25
r - n ÉPülŐIPARI GÉPESÍTŐ VÁLLALAT Budapest, 1968oVHo25o Pártszervezete SZIGORÚAN BIZALMAS! • Budapest>XXcMarx Kout 255..»s.Zt Készült; 2# pld-bane Ik-toSZj 'í íixmo'c Előadó; Vrsváry Antal Meghívottak! Hoffer János Media Károly Boros Antal A kádermunka demokratizmusa, a közvélemény figyelembevétele^ a tömegszervesetek bevonása a személyzeti munkában -• az ÉGV-nélo A Pol hizobbság 1967*-Ve 9-i és a kerületi Pártbizottság 1967Aú 10-i habárcsatának ismeretében és alapján, pártszer;;4 vezetünk 1967 októberében csucsvezetősegi ülésen, majd ezt Lv követően összevont taggyűlésen, valamint 1968 márciusában ■ ■j csucsvezetőségi ülésen tárgyalta a káder- és személyzeti ' munkát, jü' Megvizsgáltuk, hogy a pártszervezet vezető szerepe hogyan , ti érvényesül a vállalati káder-munkában, és azt is, hegy az uj gazdasági mechanizmusra való felkészülés kapcsán milyen ■ J a vállalat káder-helyzete * E két téma tárgyalása során foglalkoztunk a fenti határoza; y tokból adódóan a kádermunka demokratizmusának vizsgálatá -' ' vei, továbbá szélesítésének lehetőségeivel^ Majd 1967 no -vemboré »en részletes tájékoztatást adtunk a taggyűlésnek a Pol.i li ,r és a kerületi PrB< határozatairól és a csucsvezetőség-, ilések megállapitásairóls A tag; /ülés .« 1967 novemberi. - határozata értőimében, 1968 márc.'.oában a csucsvczetőség a dnnr .-utizmus szemszögéből, az ibbitk szerint vizsgálta a lcádoe ■ és személyzeti munkát- íilyen a káderek nevelése és a velük vadé foglalkozás, \ minősítések rendszer -> és tartalmi színvonala, nilyen a kádor-utánpVj- • s helyzete u __________________________1