Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1966-07-14

I— ~ ~l I ’ I Azok a föladataink* amelyek arra irányulnak., hogy a politikai akti­­^ vitás* megjavítsuk,, hogy a közömbösséget kiválté belső okokat megszün­tessük; egyforma súllyal jelentkeznek a csucsvozetőség, az alapszer­­ve zetek, a szakszervezeti bizottság és a miiholybizottságok, valamint a KISZ szórvazet munkájában,, Főleg arra törekszünk, hogy a politikai vezető testület egységes le­gyen e rekonstrukcióval kapcsolatos különböző problémák holyos meg­ítélés ében, Nagy figyelmet fordítunk ebben az évben - kommunistáinkon keresztül - arras, hogy csak tényleges, a valóban akadályozó kérdések­kel foglalkozzunk ós elsősorban politikai oldalról* Az ezzel kapcsolatos egység kialakítása nagy gondot jelent* A sok türelmetlen ideges megjegyzés, sőt kirohanás még ma is előfordul, Ez évi II0 féléven munka terv Link, illetve a munkatorvek koordinálása során törekedni fogunk arra, hogy munkánkat a feladatokhoz mérten tervezzük meg és következetesen végezzük el, A politikai aktivitást gátló főbb tényezők területünkön az alábbiaki- A gazdaságtalan, sok szervezetlenséggel vesződő termelési tevékeny­ség,* a gazdasági vezetésben még ma is jelentkező kapkodás.- A gyár munkaerőhelyzete,^ káder ellátottsága*- Az alsó és közép gazdasági vezetésben jalontkoző szemléletbeli problémák, az irányitó szervező munka hiányosságai által okozott hangulat,- A pártszarvezot munkájában esetenként jelentkező rendszertelenség ós köve tka zot lene ég, különös tekintettől a saját határozatok végre­hajtásainak megszervezései:..:?, * Ezeknek a főbb gátló tényezőknek megfelelő rendszeres elemzése a gyár politikai ós gazdasági vezetőinok fontos feladata. Az a véleményünk* hogy ebben az évben az erre irányuló munka megindult, és megfelelő eredménnyel tudjuk folytatni. Pártszervezetünk politikai munkájának megjavítása érdekében a kövei­ké ző fő.feládátokat lát juks-Erősíteni kell a pártszervezet vezető testületéit, omolni kell a osucs- ós alapszervezeti vezetőségi tagok, az aktívák elméleti kép­. :Va k —i v< U> 'i f-'. -Meg kell javitani a politikai oktatás színvonalát, különös gonddal a gazdasági politikai témákban, a gazdasági és műszaki funkciókban dolgozóknál* — - Törekednünk keli az agitáciőa munkában - azon tulmanőon, hogy az őszinte tájékoztatást nem hanyagoljuk el - arra, hogy a béke fenn­tartására a szocialista világrendszernek minden eszköze meg van*- A belpolitikai kérdéseknél törekednünk kell a kimeritő, az össze­függéseket megmagyarázó agitációs tevékenységre, arra, hogy megér­tessük a néhány kedvezőtlen jelenség nőm gátolhatja meg népgazdasá­gunk fejlődés ét 0- Mog kell javítanunk és sokkal konkrétabbá tennünk a csucsvezatőség és a,s alnpszervezetek ellenőrző és szervező tevékenységét,- A gazdasági vezetők rendszeres beszámoltatása soron határozottan és célratörően fel kell lépni a hibás szemléletek, hibás vezetési módse... rok ellen­- i’oicezottaűD Ügyeimet kell fordítani a tömegszervezetek pártirányl­• tása során n miiholybizottságok és az alapszórvezetek vezetőségeinek kapcsolatára!, ,A L_ -----^----U

Next

/
Thumbnails
Contents