Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1965-04-22

r- 4 -í A másik réteget úgy lehat jellemezni, hogy hnzof i.<e ára'síi, de a nem­zetiségi hagyományok ápolását szükségesnek tekintik, örömmel fogadták a határozatot, a velük való kaper ólat tisztázását, a nemzetiségi kul­túrájuk ápolására való törekvést. Az ismerjttorjesztő és kulturális rendezvényeket szívesen látogatják, nem tartják azokat erőszakoltunk, 3? réteg kerötőbentúlzásokra való hajlamosság is mutatkozott, Egyes képviselőik: nem helyesen értelmezték a VB határozatát. Ez abban nyil­­■ vánult meg többek között, hogy olyan külön ocak nőmet dalokat' éneklő énekkar alakításával foglalkoztak, amely bizonyos Qlssoprr álódást és főleg a- mezőgazdasági lakosság körében, a még tapasztalható zártság és különállás fenntartása* szolgálta"volna. Ennél a rétegnél az erős vallásosságot, illetve az egyházi befolyást is érzékelni koll. A pártálapszervezet elemző munkáját mutatja annak felismerése, hogy a nemzetiségi lakossággal való foglalkozás során kiesett a figyelemből a nemzetiségi lakosság idős tagjaival való kapcsolat kiépítése és fog­lalkozás. Figyelembe kell venni, hogy a nemzetiségi Családokban nagy­fokú az idős szülők :tisztelete ős a család idős tagjai nagy befolyás­sal rendelkeznek a család fiatalabb tagjai fölött. A fiatalokra ható politikai tényezők hátáéit .azon ez utón is kell növelnünk, hogy a családok idősebb tagjaival is közvetlenebb kapcsolatot építsünk ki . és n rájuk való politikai és nevelő hatást ezúton is fokozzuk, ff té­ren •az•őregek napjának megrendezése, zz idősebbek közelebb hozása a Dózsa Művelődési Otthonhoz konkrét feladatként jelentkezik.- Felismerte a pártal^pozervezot vezetősége azt az igényt is, hogy a termelőszövetkezetekbe tömörült nemzetiségi lakosság szíváson jönne össze a Dózsa Művelődési Házban, ott kifejlődhetne egy megfelelő • klubélet, melynek -.politikai ás nevelési tartalmat is lehetne adni. Az igény úgy jelentkezett, hogy vasárnap délelőttönként kapjanak le­hetőséget az Össze jővetelekre. Itt olyan technikai akadály jelentke­zett, hogy vasárnap, délelőttönként U Dózsában nem működik büfé* Az összejövő TSz-tagok viszont egy fekete, vagy sör mellett szeretnek e*’ beszélgetni, s .ennek hiányában idáig ssz érv esetlenül máshol jöttek össze* A párt'alapszervezet vezetősége éc. ‘tagsága fontos feladatnak tekinti az Arany Kalász TSz vezetőivel és t-.ga ágával való személyes kapcsolat kiépítését, és leifőbb o-SUitt? zésnek tekintették a TSz-en belül a párt alapszar ve z et létrehozását.-# téren egy idáig semmiféle eredményt nem értek el, az utóbbi időben é ISz tagságából jelentkezik olyan igény, hogy' az al apa zárvázát létrehozás óval ott is meg kellene való­sítani a párt szervező, irányító és ellenőrző tevékenységét. TJgy ér­zik-. hogy a TSz vozot(5u:H;-á;b -egyes személyei:, befolyásos csoportok • elképzelései!;: érvényesülnek es ezek egyes tagok részéről jobb munka­beosztást, vagy a munkába való rendszeresebb, bevonást biztosítanak különbséget tesznek a tagak között. A körzeti pártvezetéséi azt kérte a TSz vezetőségétől, hogy a közgyü­• • lésen, vezetőségi’üléseiken mint megfigyelők vehessenek részt és eset­leg tanácsaikkal nyújthassanak-- segítséget, A TSz vezetés részéről e javaslattal szemben elzárkózás volt tapasztalható, valami - szóval Ugyan ki nem mondott - tartózkodás n párt befolyásától, a pártszerve­zet létezésétől. . ■ ■■ — T*,— ------TI*

Next

/
Thumbnails
Contents