Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1964-01-17

r - i hogy oz a téma az érdeklődés középpontjában áll.Mindkét oktatási formánál eleven viták voltak. Az időszoríi tanfolyamok hallgatói lé­nyegében a részükre leadott anyagot vitatták meg. Nagyon jél jött, hogy a szemináriumi foglalkozásokkal egyidőben a sajtó is rendsze­resen foglalkozott a KGST kérdéseivel. Igen szinosen és meggyőzte­­tárgyalta azokat a kérdéseket, amelyek több foglalkozáson is felme­rültek. Ez- viszont bizonyos mértékig közrejátszott abban, hogy nem , a kiadott tananyag alapján készültek fel a hallgatók. A gazdaságpolitikai tanfolyam hallgatói a felkészülés során in­kább támaszkodtak a napi sajtóban megjelent KGST cikkekre, mint a részükre kiadott tananyagra. Egyrészt ez azt eredményezte, hogy több­ségében a KGST-vel kapcsolatos egyes érdekesebb - az érdeklődés ko­­^ zéppontjában álló - kérdéseket tárgyaltak meg és nem mentek végig az anyagon módszeresen. Nem tanulmányozták kellő alapossággal a^szerve­zeti kérdéseket, Így a részletek közötti összefüggések nem váltál e­­lég világossá. Ezt bizonyitja az is, hogy az egyes helyeken felvető­dött problémák között elvétve volt olyan, ami a szervezeti kétfősek­kel állt kapcsolatban, és többsége kiragadva egy-ogy gyártmánnyal foglalkozott. Általánossá-gban több helyen is az alábbi kérdések váltották ki élénkebb vitákat: A szervezeti kérdésekkel kapcsolatban felmerült, hogy kis országok nem szólhatnak a nagy ügyekbe, és nekünk is, mint kis országnak, el X kell fogadni, amit a nagy ország, a Szovjetunió elhatároz. Ugyancsak felvetődött, hogy a KGST-ben minden különösebb megkérde­zések és elemző munka nélkül hoznak határozatokat és azokat a tagál­lamoknak el kell fogadniaEz lényegéten az előbb említett témahoz kapcsolódott. Ezek a kérdések inkább a tanfolyam hallgatói kozott vetődtek fel, de még a propagandista konferencián is felmerült. A vita után végül helyes álláspontot fogadtak el és abban állapodtak meg, hogy a KGST-ben résztvevő országok internacionalista szelleme a legnagyobb segítség kis és nagy államoknak egyaránt abban, hogy szocialista gazdaságukat fellendítsék. Ezzel kapcsolatban szervezeti- / ---~ «mmJÍ

Next

/
Thumbnails
Contents